Gyönyörű költői mű e 64 sor.

A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy  valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.

Mindjárt válaszolok rá - három példával is:

A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in  der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború  után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás  ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek  feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn  gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát  éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.

A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot emberiség  legnagyobb pusztítóit Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A  mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10  esztendős a himnusza.

A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról  szól és fegyverbe hív.

E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a  legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt,  uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő  IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást  sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott,

 kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom  tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos  64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a  magyart!

Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak  összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem  minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az  elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar  bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó  ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött  énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk, a Székely Himnusz / ne hagyd  elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned  bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk"  kezdetű Luther éneke.

Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink  elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte  évtizedeink alatt.

Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint  amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba  csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi  javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.

Sajnos sokáig nem védte az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig  rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az  mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az  Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette  Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a  szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál  diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni sem abból elvenni nem  lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már  Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte  megkérdőjelezhetetlen tekintélye.

Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a  költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt  számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban.  Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá  zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van  az már írva.

Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő,  Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában?

Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22 -t 1989 óta  a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a  kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban.

Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy  kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar  értelmiséget pedig kötelezően.