Egerszeginfo logo

Hírek

2015.11.23

Csökken az építményadó mértéke


Négyzetméterenként 25 százalékkal, azaz 300 forinttal csökken az építményadó mértéke januártól. Erről csütörtöki ülésén döntött Zalaegerszeg önkormányzata. A városatyák összesem 24 napirendi pontot tárgyaltak. Döntöttek a közművelődési és könyvtári intézményrendszer átalakításáról, valamint a sport- és sportfinanszírozási koncepcióról is.

Twitter
A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a város sportkoncepcióját, valamint annak finanszírozását. Ennek megfelelően a képviselők döntöttek a 10 kiemelten támogatott sportegyesületről, melyek 2016 és 2019 között állandó támogatási összeggel gazdálkodhatnak. Csökken az építményadó, ami az 1 milliárd forinttal megnövekedett iparűzési adónak köszönhető.

A közgyűlés elfogadta a Zalaegerszegi Duális Szakképző Központ kibővített koncepcióját. Ez előírja, hogy a központnak olyan gyakorlati környezetet kell teremtenie, mely elősegíti a megfelelően képzett tanulók kibocsátását - számolt be róla pénteki sajtótájékoztatóján a városvezető. Ezután a Keresztury VMK és a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjának és Könyvtárának összeolvadásáról is tájékoztatott.

A városatyák döntöttek a „Zalaegerszegért díj” odaítéléséről is. A jutalmat ezúttal kilenc magánszemély és egy szervezet kapja. A díjátadót december 18-án, pénteken tartják.
Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat