A megemlékezés a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulóinak műsorával kezdődött. Ezt követően Paál István szólt az ünneplőkhöz. A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke azt mondta: a költő karddal és tollal védte a magyar népet.
Zrínyi Miklós a 17. századi európai történelem kiemelkedő alakja volt. Vadászati stratéga, politikus és író, aki Zala vármegye főispánjaként is helyt állt.
Az ünnepség végén a város vezetői magánszemélyekkel, civil szervezetek képviselőivel és a kormányhivatal munkatársaival közösen helyezték el az emlékezés koszorúit Zrínyi Miklós szobránál. A rendezvény 15 órától az Art Moziban folytatódott, ahol a murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola ifjúsági tambura együttese adott műsort. Ezt követően pedig Vándor László, nyugalmazott múzeumigazgató tartott előadást, aki a költő és hadvezér életéről és munkásságáról beszélt.

A 17. század második felének egyik legjelesebb hazai politikusa, Zrínyi Miklós tragikus kimenetelű vadászaton vett részt a Csáktornya melletti kursaneci erdőben. A török elleni sikerei miatt európai hírnévre szert tevő költő-hadvezér egy megsebzett vadkan után eredve vesztette életét, miután az ledöntötte üldözőjét a lábáról és halálos sebet ejtett rajta. Újkori történelmünk egyik legtöbbet emlegetett eseménye kapcsán a későbbiekben több összeesküvés-elmélet látott napvilágot, így például, hogy a Zrínyi Miklós oszmánok elleni eltökélt mozgalmát és szövetségkeresési politikáját rossz szemmel néző bécsi udvar volt a merénylet megrendelője, a hadvezérrel pedig egy orgyilkos végzett.
Egyéb részletek a Múlt-kor
írásaiban.