Egerszeginfo logo

Hírek

2013.01.11

2014-ben egyszerre lehetnek az országgyűlési és az EP-választások


Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint "adja magát a lehetőség", hogy egymáshoz igazítsák a 2014-es országgyűlési és EP-választások időpontjait, rá öt évre pedig az önkormányzati választásokkal lehetne összehangolni az uniós választásokat. Dönteni a köztársasági elnök fog.
Twitter
Ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség, 2014-ben akár egy időpontban is megtarthatják az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselő-választásokat - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön. Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a parlamenti választásokat áprilisban vagy májusban kell megtartani. "Most úgy tűnik" - tette hozzá Gulyás -, hogy az EP-nek van egy kezdeményezése, mely szerint a korábbi júniusi időpont helyett májusban tartanák meg a választásokat.

Ezért Gulyás Gergely szerint "adja magát a lehetőség", hogy a választások időpontja május legyen. Ebben viszont - mint mondta - a törvényhozásnak és a kormánypártoknak nincs feladatuk, hiszen a pontos időpontról - az áprilisi-májusi kereteken belül - a köztársasági elnök jogosult dönteni.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: "a józan ész szerint nem zárható ki olyan forgatókönyv, hogy ha az alkotmányos keretek között, illetve a mindenkire kötelező európai szabályozás szerint van rá lehetőség, az EP, illetve az országgyűlési képviselő-választásokat - amelyek most már egyfordulósak lesznek -, egy időben tartsák.

A 2014-es önkormányzati választásokat viszont az alkotmány értelmében külön, október-november hónapban kell majd megtartani. Az ekkor megválasztott önkormányzati képviselők mandátuma viszont már öt évre szól. Így "költséghatékony módon" az ötéves EP- és az önkormányzati ciklus igazodhat majd egymáshoz. Gulyás Gergely azt mondta: egy választási forduló nagyjából 2-3 milliárd forintba kerül. Hozzátette: ennyit spórol meg az ország, azáltal is, hogy egyfordulós választások lesznek.
Forrás: Origo

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat