Egerszeginfo logo

Hírek

2015.10.13

Mányoki Attila köszöntése


Átúszta Mányoki Attila a Molokai és a Catalina-csatornát. Ezzel túljutott az Oceans Seven elnevezésű kihívás negyedik állomásán is. A – hét óceáni átjárót jelentő – megmérettetést eddig kevesebb, mint 6 embernek sikerült teljesítenie a világon. A zalaegerszegi sportember pénteken tért haza, akit hétfőn Balaicz Zoltán, polgármester köszöntött.

Twitter
Mányoki Attila átúszta már Hawaii-on a Molokai-csatornát. Ezt a szakaszt rekordidővel, 12 óra 2 perc alatt sikerült teljesítenie a sportolónak, amivel világcsúcsot állított fel. Ezt követően a Kaliforniai Catalina-szorost is legyőzte.

Mányoki Attila versenyeit Zalaegerszeg önkormányzata is támogatja. Erre idén 2,5 millió forintot különítettek el. A sportember azt példázza, hogy kellő kitartással és akaraterővel emberfölötti dolgok vihetők végbe - véli Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

A hosszútávúszót hazatérése előtt meghívták a Los Angelesi amerikai-magyar főkonzulátusra, ahol kiváló teljesítményéért elismerő oklevelet vehetett át. Mányoki Attila folytatja a versenysorozatot, tervei szerint jövő augusztusban az az Északi-csatornát ússza át.

"A pici magyar, aki legyőzte az óceán poklát" címmel a canadahu.com-on olvashatnak érdekes részleteket az emberfeletti teljesítményről az alábbi linken.

Fotó: Seres Péter

Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat