Új szolgáltatással könnyíti meg vásárlói számára az építkezéssel, felújítással járó szervezési munkát országszerte a Praktiker: az áruházakban felállított mesterember ajánló táblák lehetőséget nyújtanak helyi szakembereknek szolgáltatásuk bemutatására, az asztalosmunkától a generálkivitelezésig.
A mesterember ajánló offline rendszer a kölcsönös bizalmi és jó kapcsolatra épül, amelynek célja, hogy lerövidítse az utat az áruházba járó vásárlók és helyi szakemberek között – akiket így már csak egy telefonhívás választ el egymástól. Ebben az áruházak munkatársai, az eladók és a pénztárosok is segítenek, felhívva azoknak a vásárlóknak a figyelmét a kihelyezett táblára, akik kérdéseik vagy bevásárlókocsijuk tartalma alapján nagy munkálatok előtt állnak.
A frissen indult szolgáltatást bizonyos városokban (Szegeden, Szombathelyen, Esztergomban és Vecsésen) a helyi Iparkamara vagy Ipartestület együttműködésével valósul meg, míg a többi Praktiker áruházban az évek óta a Praktikerbe járó mesteremberek adatlapja kerülnek ki a táblára, személyes ajánlások alapján, vagy mert maguk jelentkeznek.
„Bízunk benne, hogy nagy népszerűségnek örvend ez a szolgáltatás a vásárlóink körében, és nem csak az ő számukra könnyíti meg a munka megszervezését egy nagyobb felújítás alkalmával, de a Praktiker áruházak és a helyi mesteremberek közötti köteléket is erősíti hosszú távon” – nyilatkozta Németh Gyula, a Praktiker értékesítési vezetője.
A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca, közel 1100 embernek ad munkát. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 19 üzletegységet működtet idehaza, webshopjában mintegy 40 ezer féle árucikk elérhető.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |