Egerszeginfo logo

Hírek

2015.06.27

Zaklatás - Naponta akár 40 alkalommal is hívta volt nejét


Személyesen, telefonon és egy népszerű közösségi oldalon is zaklatta volt házastársát és annak új párját az a férfi, akinek tettéért 2015. június 25-én a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt kellett felelnie.

Twitter
A vádlott és a sértett korábban házastársak voltak, egy közös gyerekük született 2011-ben. Miután megromlott a kapcsolatuk 2013-ban elváltak, ám ezt a vádlott nem tudta elfogadni és folyamatosan zaklatta volt feleségét.  2014. április 01. és 2014. június 23. között  2303 alkalommal (naponta akár 30-40-szer) hívta fel telefonon, a közös gyermekkel való találkozások alkalmával zajló személyes találkozásokon pedig lelkileg gyötörte, fenyegette. Miután a vádlott tudomást szerezett arról, hogy a nőnek új párja van, még agresszívabbá vált, a férfit is fenyegetni kezdte telefonon, illetve egy közösségi portálon keresztül. 2014. június 13-án  a nő munkahelyén, s a lakása előtt is olyan agresszíven viselkedett volt feleségével és annak új párjával szemben, hogy  értesíteni kellett a rendőrséget.

A történtek miatt a férfi ellen vádat emelt az ügyészség, s az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2015. június 25-én, az első tárgyalási napon ítélet született. A vádlottat bűnösnek találta az  I. fokú bíróság, s 150.000 Ft pénzbüntetést szabott ki vele szemben. Az indokolásban elhangzott: a hatályos törvények értelmében akár 3 évig terjedő szabadságveszéssel is büntethető a cselekmény. Jelen esetben a bíróság figyelemmel volt több enyhítő körülményre is: arra, hogy a vádlott beismerő vallomást tett, a tárgyalóteremben bocsánatot kért a volt feleségétől, s a történtek óta semmilyen atrocitás nem volt kettejük között. A vádlott elfogadta a helyzetet, s a felek közös gyermekük láthatását is rendezték.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat