Egerszeginfo logo

Hírek

2015.04.22

Bölcsődék Napja


A Bölcsődék Napja alkalmából tartottak tegnap ünnepséget városunkban. Ebből az alkalomból munkájuk elismeréseként többen kaptak kitüntetést. A díjakat Gecse Péter alpolgármester adta át, aki elmondta: az önkormányzat és a bölcsődék között évek óta harmonikus a kapcsolat.

Twitter
Az ünnepségnek ezúttal a Napsugár úti bölcsőde adott otthont, ahol a vendégeket Tóthné Kelencz Erika köszöntötte. A Tipegő Bölcsőde vezetője régi emlékeit idézte beszédében.

Az ország első bölcsődéje 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit. Ezt a napot 2010-ben - kormányzati döntés következtében - hivatalosan is a Bölcsődék Napjává nyilvánították. Azóta a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék közösen ünneplenek – mondta el Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője.

Az ünnepségen a város vezetői, köztük Gecse Péter köszöntötte a megjelenteket. Az alpolgármester kiemelte: Zalaegerszegen magas színvonalú a bölcsődei ellátás. A város csaknem 400 hellyel az érintett korosztály 20 százalékának tud bölcsődei ellátást nyújtani. Az országos átlag egyébként 13 százalék.

Az év kisgyermeknevelője címet Győrffy Csabáné a Napsugár Bölcsőde munkatársa kapta. Az év technikai dolgozója elismerést pedig Bangó Sándorné érdemelte ki. Emellett a kollégák javaslatára a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék minden tagintézményéből egy-egy munkatársat is jutalmaztak.

Fotó: Seres Péter

Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat