A K&H tavaly szeptemberben hirdette meg a K&H a hátrányos helyzetűekért programját, amelyben a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben élők – elsősorban a gyerekek – számára nyújt segítséget a K&H eddigi négy kiemelt támogatási területén – a gyermekegészségügy, az előadó-művészet, a fiatalok oktatása és a sport területén. A program keretében a Pénzintézet hátrányos helyzetű fiatalokat visz különböző színházi, komolyzenei programokra.
A K&H a hátrányos helyzetűekért program jóvoltából 2014. szeptember óta 380 általános iskolás gyerek vehetett részt különböző kulturális eseményeken, így a Színházak Éjszakája előadásain, a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjein, a pécsi Pannon Filharmonikusok, az Egri Pinceszínház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Nemzeti Táncszínház, vagy a Magyar Állami Operaház programjain.
„A hátrányos helyzetű családok mindössze néhány tízezer forintból gazdálkodnak havonta. Komoly nehézséget jelent nekik az élelem, a ruházat, a megfelelő lakhatási feltételek biztosítása a gyermeknek. Számukra egy mozi, egy színház vagy egy koncert olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A Somogy megyei Lengyeltóti általános iskolája hátrányos helyzetű diákjai meglehetősen ingerszegény környezetben élnek, a mozi és a színház csak álmaikban szerepel. Közülük 45-en most a K&H jóvoltából a Hevesi Sándor Színház Az Anyu én vagyok! című előadására látogathattak el Zalaegerszegre, ami legtöbbjüknek élete első kulturális élményét, első igazi színházi előadását jelentette.

„Ezek a gyerekek az élet számos területén tapasztalják a hiányosságokat, a szűkösséget. Nagy segítség számukra, ha akárcsak néhány órára, de kiragadjuk őket ebből. Egy színházi vagy komolyzenei előadás, egy kirándulás a fővárosba, mind-mind életre szóló élményt jelentek nekik, és egyúttal megmutatják a továbblépés lehetőségét is” – mondta Horváth Magyary Nóra.
„A gyerekek nagy izgalommal várták az utazást, előadást. Nagyon színvonalas, remek szórakozásban volt részünk. Jó volt látni, hogy tanulóink milyen vidáman, feldobva jöttek ki a színházból. Nem is kellett kérdezni őket, csak úgy dőltek belőlük az élmények. Sokat tanultak a toleranciáról, a szeretet fontosságáról. Köszönjük a K&H Banknak, hogy lehetővé tette számunkra a színházlátogatást, sajnos ebben az évben számunkra ez volt anyagi okokból az egyetlen ilyen lehetőségünk” – mondta el Bertókné Vass Mária, a Fodor András Általános Iskola egyik tanára.
A K&H a hátrányos helyzetűekért program nem más, mint egy hosszú távú befektetés, hiszen Magyarország jövőbeni gazdasági és társadalmi fejlődése azon múlik, hogy a most felnövekvő generáció felnőttként mennyire lesz boldog, egészséges, képzett, egyszóval mennyire tud teljes életet élni.