Egerszeginfo logo

Hírek

2015.02.20

17 év szabadságvesztés emberölés kísérlete bűntett miatt


A Zalaegerszegi Törvényszék büntető tanácsa első fokon 17  év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette feleségét, illetve önmagával is végezni akart.

Twitter
A vádiratban foglaltak szerint a vádlott és a sértett 2003. óta él házasságban. A férfi gyakorta féltékenykedett,  hajlamos volt a tulajdonaként kezelni az asszonyt.   A feleség 2014 májusában közölte férjével, nem akar tovább vele élni. A férje először nem is hitte el, hogy az asszony tényleg el akarja hagyni, mígnem a nő néhány nappal később összepakolt, elköltözött, s munkahelyet is váltott. A vádlottban ekkor merült fel, s egyre erősödött a gondolat, hogy a neki okozott szenvedés miatt „megbünteti” az asszonyt. 2014. június 13-án levelet címzett közös gyermeküknek, melyben bocsánatot kért jövőbeli tetteiért. Soraiból kitűnt: nemcsak felesége, hanem saját halálára is készült. Ezt követően a gyermeket a testvéréhez küldte éjszakára és míg a felesége aludt, bezárta a ház ablakait, lehúzta a redőnyöket, előkészített egy bőrövet, egy 17,5 centi pengehosszúságú csontozókést, valamint folpackból hosszú, kötözésre alkalmas csíkokat vágott le.

Éjfél körül bement a gyermek szobájában alvó feleségéhez, felébresztette, majd mikor a nő kifelé indult a szobából hátulról a nyakába vetette az övet, s fojtogatni kezdte. A nő kezét hátra kötözte, ám a dulakodás közben az asszony elszakította a köteléket, az ablakhoz rohant, kinyitotta, s többször segítségért kiáltott, mire a férfi meg akarta szúrni a késsel. A nő menekülni próbált, miközben többször elesett, a férje pedig több alkalommal is szúró, metsző sebet (összesen 18-at) ejtett a testén. A férfi folyamatosan sérelmeit sorolta, a nő kérlelése ellenére sem hagyott fel a cselekménnyel. Közölte: nem megy börtönbe, majd többször magát is mellkason szúrta.

A nő korábbi kiáltásait meghallva a szomszéd értesítette a rendőrséget. A vádlott mellkasát szorítva kiment a kiérkező járőrök elé, s közölte velük, hogy felesége szíven szúrta.
Ehhez az állításhoz a bíróságon is ragaszkodott, a korábbi tárgyalási   napon tett vallomásában azt mondta, összevesztek aznap este és a felesége rátámadt egy késsel. Többre viszont nem emlékszik.
A törvényszék büntető tanácsa nem látta megalapozottnak a férfi állításait, a tényállást a vádiratban foglaltakkal egyezően állapította meg. A 2015. február 19. napján kihirdetett első fokú ítélet indokolásában dr. Gergye Tamás bíró hangsúlyozta: a sértett vallomása, a szakértői vélemények (köztük, hogy a férfi magának okozta a sérüléseit), a helyszíni szemle adatai (pl.: leszakadt függöny, összetört szemüveg), a helyszínen talál eszközök (pl.: fólia, kés, öv), valamint a tanúvallomások mind objektív bizonyítékként cáfolták  a vádlott verzióját. A kislány elküldése otthonról, a férfi által  egyértelműen búcsúlevélként leírt sorok,  az előkészületek mind azt mutatják, hogy a férfi előre eltervezte a cselekményt. Célja volt „megbüntetni” a feleségét és a féltékeny, a nőn uralkodni akaró férj „nemcsak kettejük életét, hanem halálát is uralni akarta”, s különös szenvedést akart okozni a nőnek. Módja lett volna felhagyni a cselekménnyel és értesíteni a hatóságot, a mentőket, de nem tette meg. Szándéka arra irányult, hogy kioltsa a felesége, majd a saját életét is.  Közeli hozzátartozó ellen, különös kegyetlenséggel, előre eltervezetten vitte véghez tettét, mely maradandó egészségkárosodást okozott a nőnek - hangzott el az ítélet indokolásában, amelyben emberölés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek a férfit.  Tettéért a törvényszék  büntető tanácsa első fokon  17 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10  év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.
A törvényszék továbbra is fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat