Egerszeginfo logo

Hírek

2014.12.07

Virágos díjak városunknak


Két díjban is részesült Zalaegerszeg a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. A megyeszékhely eddig is kiemelkedően szerepelt a megmérettetésen, ám most különdíjat kapott Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzata és az andráshidai Öveges József Általános Iskola is.

Twitter
Budapesten a Várkert Bazár különtermében osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2014. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre közel 300 önkormányzat képviselője kapott meghívást.

Zalaegerszeg a kezdetektől részt vesz az országos versenyben. Az önkormányzat az elmúlt években kiemelt feladatának tekintette a város zöld felületeinek kezelését. Ezért is vehette át a Magyar Növény és Virágkultúra megőrzéséért a Földművelésügyi Minisztérium elismerését. Balaicz Zoltán polgármester szerint a két díj még nagyobb lendületet adhat az elkövetkezendő évek fejlesztéseihez.

A Városgazdálkodási Kft. a közelmúltban mintegy 4200 rózsatövet ültetett a belvárosba és körforgalmaiba, ez - a látvány mellett - Zalaegerszeg számára kiemelt turisztikai vonzerőt is biztosít.

A Városgazdálkodási Kft. a lakosság számára önköltségi áron biztosít virágot, földet és balkonládát is. A jelentkezési határidő eredetileg december 10-e volt, amit január 31-re módosítottak, hogy minél többen részt vehessenek benne. A Virágos Magyarországért versenyen környezettudatos oktatásáért díjban részesült a 2012 óta öko iskolaként működő Öveges József Általános Iskola is.

Ez megjelenik az iskola mindennapjaiban is. Az oktatók a gyermekekkel és azok szüleivel rendszeresen részt vesznek a környezetvédelmi napokon. Az első osztályosok faültetéssel kezdik az évet, a nyolcadik osztályosok pedig rózsaültetéssel búcsúznak az intézménytől. Az eseményen elhangzott, hogy Zalaegerszeg az eddigi jó példákra alapozva ezt az utat folytatja majd.


A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját nyerte:

    2000 fő alatti falu kategóriában:       Balatongyörök
    2000 fő fölötti falu kategóriában:     Rajka
    50000 fő alatti város kategóriában:   Siófok
    50000 fő feletti város kategóriában:  Veszprém
    Budapesti kerületek kategóriában:    VIII. kerület Józsefváros

A 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében Siófok és Balatongyörök vesz részt.

Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmazott különdíjjal. A miniszterelnök díjait dr. Kovács Zoltán államtitkár adta át Százhalombatta és Ordas településeknek. A Belügyminisztérium Mosonmagyaróvárnak, Kozárdnak, Bakonykútinak, Szentesnek, Szerencsnek és Várdának nyújtott át díjat, a belügyi személyi elismerést Szászné Dr. Várkonyi Adrienn Gyula város főkertész asszonya kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Gyula a 2014. évi európai versenyben arany minősítést szerzett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Földművelésügyi Minisztérium Gyöngyössolymos és Zalaegerszeg önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Sárospatak kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Dr. Faragó Péter vezérigazgató nyújtotta át Tivadar és Sárvár képviselőinek. Budapest főváros díját a VIII. kerület nyerte el.

Negyedszer került átadásra a "Magyarország legszebb főtere" díj, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2014. évi nyertes Nagykőrös lett.

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat idén Hatvan, Mohács, Balatonfüred, Hódmezővásárhely, Encs, Keszthely és Váckisújfalu kapta. Ezt a díjat régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2014. évi felhívásra közel 300 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (31), második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye (24), a harmadik helyre Veszprém megye (20) került. Budapestről tizenkettő kerület nevezett be a versenybe. A budapesti díjkiosztó ünnepségen összesen több mint 126 települést jutalmaztak a kiírók vagy a szponzorok felajánlásaiból. Többek között itt osztották ki a 2014. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

2014. évi verseny jelentős átalakuláson ment át az utóbbi hónapokban, köszönhetően annak a reformnak, amelyet a kertészeti szakma és a zsűriző kollégák bevonásával hajtottak végre. Jelentős változás az idei évtől, hogy a korábbi kettőről ötre bővítették a települési kategóriák számát, így az idei évben öt fődíjast köszönthettünk: falut 2000 fős lélekszám felett és alatt, várost 50000 fős lélekszám felett és alatt, valamint a budapesti kerületeket. Az értékelési szempontokat is igyekeztek pontosítani, átláthatóbbá, könnyebb értékelhetővé tenni, így külön zsűrizték a zöldfelületek fenntartásának minőségét, az önkormányzat részvételét, a közösségi részvételt a felkészülésben, a turizmus, szabadidő eltöltésének lehetőségeit, és a zsűrizés lebonyolítását is. Különös figyelmet fordítottak a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjára és eredményeire és a korszerű hulladékgazdálkodásra, valamint a megújuló energia felhasználására is

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

2014-ben jelentős magyar siker született: Gyula város kategóriában arany minősítést, Zebegény falu kategóriában ezüst minősítést szerzett és az európai szervezet elnöke különdíjban részesítette. Jövőre Siófok és Balatongyörök indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.
Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2025. február
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat