2014.11.15

Háromszázötven évvel ezelőtt, november 18-án, egy Csáktornya melletti vadászaton elhunyt Zrínyi Miklós. A politikus, hadvezér és író munkásságára emlékeztek Zalaegerszegen. Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Csáktornya, 1620. május 3.– Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, katonai szakíró.
Jelmondata: Sors bona, nihil aliud (Jó szerencse, semmi más.)

Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663-64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgok iránt, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság.

A Szigetvári Zrínyi Vitézek vonultak végig a Kossuth utcán. Őket többek között a Göcseji Baranta Haditorna Kör képviselői és a Murakeresztúri Zrínyi Kadétok követték egészen a polgármesteri hivatal előtt álló Zrínyi szoborig. A tiszteletadás Zrínyi Miklós emlékének szólt.

Paál István, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke is méltatta a költőt. A politikus, költő és hadvezér emléke előtt a Mindszenty-iskola diákjai is tisztelegtek.

Zrínyi Miklós a 17. századi európai történelem kiemelkedő alakja volt. Vadászati stratéga, politikus és költő volt, aki Zala vármegye főispánjaként is helyt állt. Ezt emelte ki emlékező beszédében Gecse Péter alpolgármester.

A 350. évforduló alkalmából koszorút helyeztek el Zrínyi Miklós szobránál. A Városháza aulájában pedig emlékkiállítás nyílt a költő tiszteletére. A tárlaton a zalai munkásságát is nyomon követhetik az érdeklődők.

Haláláról a Wikipedián:

Az elkeseredett Zrínyi – akit a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, és az általa élesen bírált Montecuccolira bízták a fővezérséget – új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. A Habsburg uralommal elégedetlenek ekkorra már egyértelműen benne, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták támaszukat. Elképzelései megvalósításra azonban nem maradt ideje: 1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor Póka István aki horvát nyelven közölte Zrínyivel: „Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők”. Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és Pókával valamint egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalemberrel a nyomában elnyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.

A közvéleményt megrázta a halálhír. Jellemző, hogy sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét: összeesküvésről, udvari merényletről beszéltek. A halálesetnek közvetlen szemtanúja nem volt. Bethlen Miklós önéletírásában vetette fel először a kétkedést a baleset tényét illetően. E. Dervarics Kálmán Gróf Zrínyi Miklós a költő halála című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon. Bárhogyan is történt, az udvar számára jól jött az egyre kényelmetlenebbé vált főúr halála…

Valóban furcsának tetszik, hogy a tapasztalt hadvezér és vadász töltött puskájával valamint vadászkésével felszerelkezve semmit sem tudott tenni a sebesült, fáradt vad ellen. Hiszen ha a „vérin” mentek, akkor bizonyára erősen sebesült kellett legyen az állat. Elég csak annyit megemlíteni, hogy a vadkan alulról fölfelé támad az agyarával. Ily módon álló emberen nem tud olyan sebeket ejteni mint amilyenekkel a halott Zrínyi rendelkezett. Egy földön fekvő embert viszont alulról felfelé történő támadással szintén nem lehet így megsebesíteni, mivel a sebhely hátulról előre történő támadásra utal.

Zrínyi Miklóst 1664. december 21-én a pálosok szentilonai (horvátul Šenkovec, korábban Svetajelena) kolostorában temették el a családi sírboltba. A helyet, ahol meghalt, később Pignatelli Belliguardo Anna grófné emlékoszloppal jelölte meg. Az erdő kivágása után az oszlopot a csáktornyai várban berendezett múzeumban őrizték, majd azt Felsőzrínyifalva (Gornji Kuršanec) központjában állították fel, ahol ma is látható.

Zrínyi Miklósnak négy gyermeke volt, mindegyik a második házasságából: Mária Terézia Borbála (* 1655, †1658), Mária Katarina (* 1656), Izsák (* 1658, †1659) és Ádám, aki 1662. december 24-én született Bécsben majd császári őrizet alatt Prágában nevelkedett és a szalánkeméni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, a törökök ellen harcolva mindössze huszonkilenc évesen.

Fotók: Seres Péter