2014.10.27
Vereség kosárban is! ZTE-FALCO: 80-88
Nem megy idehaza a kosarasoknak sem. A férfi kosárlabda NB I negyedik fordulójában a Falco 88–80-ra nyert. Nathan Healy 30 pontjával hiába lett a mezőny legeredményesebb kosarasa, nem tudta megakadályozni a szombathelyiek harmadik győzelmét a szezonban. Mindig fájdalmas a szomszédvártól idehaza kikapni!
A Falco a harmadik mérkőzésén a harmadik győzelmére készült: az ellenfél a szezonban három meccsből kettőt elveszítő Zalaegerszeg volt. A szombathelyiek az előzetes várakozásoknak megfelelően irányították a mérkőzést.
Milan Majsztorovics több lepattanót is szerzett az első negyedben, de a ponttermésben is jeleskedett. Mellette elsősorban Goran Martinics tolta a Falco szekerét az első játékrészben, amelyet a szombathelyiek 26–16-ra megnyertek.
A hozzávetőleges tízpontos különbség aztán a folytatásban sem akart csökkenni, sőt Perl Zoltán kettesével a 16. percben már 19 ponttal, 41–22-re vezetett a vendég együttes. Ekkor azonban megrázta magát a ZTE, s egy 10–0-s rohammal visszajött a mérkőzésbe. A Falco azonban tíz pontnál közelebb nem akarta engedni ellenfelét.
Ebben természetesen nagy szerepe volt Jara Rubin Doyne-nak is, aki ponttermésben felzárkózott Majsztorovics és Martinics mellé. A Falco igen erős triója ellen pedig alig találta az ellenszert a Zalaegerszeg. Nathan Healy pedig egyedül kevés volt, hogy tartsa a lépést a Falcóval.
Az amerikai kosaras végül 30 pontjával messze a mezőny legeredményesebb játékosa lett, de a győzelemhez ez kevés volt. Ugyan a hazai csapat a záró negyed elején és a közepe felé is feljött hat pontra, nem forgott veszélyben a vendégek győzelme.
A Falco három mérkőzésből három győzelemnél jár a szezonban, a ZTE ezzel szemben már háromszor kapott ki.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
4. FORDULÓ
ZALAKERÁMIA-ZTE KK–FALCO-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 80–88 (16–26, 21–22, 20–20, 23–20)
Zalaegerszeg, 1800 néző. V: Papp P., Makovsky, Tőzsér
ZTE: Graham 9/3, Gáspár 10/3, Kusnyer 8/6, HEALY 30/6, Lekli 8. Cs: Mohácsi 4, Darling 6/3, Kertész 3/3, Velkey 2, Czinger. Edző: Raúl Jiménez
FALCO: MARTINICS 23/9, Perl 13/3, DOYNE 17/6, Dukics 5/3, MAJSZTOROVICS 17/3. Cs: Váradi 6/3, Bognár K., 5, Hall 2, Will, Bus. Edző: Kálmán László
Az eredmény alakulása. 8. perc: 14–17. 17. p.: 22-41. 24. p.: 43–59. 28. p.: 55–61 36. p.: 66–80
Kipontozódott: Darling (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Raúl Jiménez: – Lassan kezdtünk, nekünk tizennégy eladott labdánk, nekik tizenegy támadó lepattanójuk volt a félidőig – a mi hibáink miatt domináltak. A megbeszélés után ebben a két dologban sikerült fejlődnünk, így hoztuk egálra a második félidőt, ami jobb játékot hozott. Köszönetet kell mondanom az Eötvös iskolának, mert csütörtök óta csak ott tudtunk edzeni.
Kálmán László: – Közvetlen riválisunk ellen nagyon fontos volt a kezdés. Tudtuk, hogy agresszív letámadás lesz, felkészültünk rá, és végig mi irányítottuk a mérkőzést. Külön örülök, hogy ennyi szurkoló elkísért bennünket.
Szóljon hozzá...