2014.10.25
Megalakult az új városi közgyűlés
Konstruktív hangulatban zajlott Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének alakuló ülése. A városban, mind a 12 körzetben a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek és polgármestert is a pártszövetség adott, Balaicz Zoltán, eddigi alpolgármester személyében. Három alpolgármesterrel és két frakcióval dolgozik majd az új testület.
Fanfárok hangjára, huszárok vitték a város és az ország zászlaját a zalaegerszegi Díszterembe, ahol a Helyi Választási Bizottság elnöke, Dr. Pápai Ferenc ismertette az október 12-i voksolás végeredményét. Elmondta, hogy mind a 12 választókörzetben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték el a mandátumot. A töredékszavazatok alapján a kompenzációs listáról a Jobbik két képviselőt küldhetett. Az MSZP, az LMP és az EZE-Együtt-DK összefogás egy főt delegálhatott a testületbe. Két frakció alakult a Közgyűlésben, a győztes pártszövetség 13 tagú, és a Jobbik kétfős képviselőcsoportja. A polgármesteri posztért öt jelölt indult. Közülük a szavazatok több mint 63%-át megszerezve a Fidesz-KDNP jelöltje, Balaicz Zoltán győzött, aki a képviselők és saját eskütétele után ismertette programját.
A következő 5 éves önkormányzati ciklus legfontosabb célkitűzése a gazdasági élet fellendítése és a helyben lévő vállalkozások támogatása, segítése, valamint új munkahelyek teremtése és a jelenlegiek megtartása - hangzott el Balaicz Zoltán polgármesteri programjának ismertetésekor.
13 fővel alakult meg a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőcsoportja, melynek frakcióvezetője dr. Tóth László lett. Két fővel megalakult a Jobbik önkormányzati frakciója, amelyet Pete Róbert vezet.
A testületben jelenlévő pártok, szervezetek képviselői előremutatónak és támogatandónak minősítették a polgármester meghirdetett programját. Az alakuló ülésen három alpolgármester választottak. A képviselők közül Gecse Pétert és mellette szintén főállású alpolgármesterként Vadvári Tibort, a BGF Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának dékán-helyettesét bízták meg ezzel a feladattal. Társadalmi megbízatású alpolgármesterré Tolvaj Mártát választották meg.
Az alakuló ülésen valamennyi bizottság és albizottság is létrejött. Az ünnepi ülés végig konstruktív légkörben zajlott, így van esély arra, hogy az újonnan megalakult közgyűlés politikai viharoktól mentesen, összefogva tud dolgozni a városért.
Fotó: Seres Péter
Szóljon hozzá...