2014.10.13
Szerencse is kellett! ZTE-Sopron: 2-1
A 92. percben sikerült idehaza kicsikarni a győzelmet. Csapatunk – bár szerencsével, de győzött – negyedik hazai találkozójukat is hozni tudták. Most már egy idegenbeli sikert is várnak a fiúkról a szurkolók.
A játék képe alapján az első félidőben megérdemelten szerzett vezetést Vitmann Ádám révén a ZTE a Sopron ellen, de a szünet után a soproniak feljavultak és Szabó László bombagóljával kiegyenlítettek. Sőt, akár a győzelmet is megszerezhették volna, de Deme Imre és Alekszandar Jovetics is pontatlanul célzott. A hosszabbításban aztán kihagyott a vendégvédelem figyelme, a 92. percben Bíró András 23 méteres, nem túl erős lövése a soproni kapuban kötött ki.
ZTE FC–SVSE-GYSEV 2–1 (1–0)
Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 1458 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kóbor Péter, Iványi István)
ZTE: Szappanos – Simonfalvi, Horváth Attila, Kovács G., Króner – Kovács Gy., Bíró – Délczeg (Pajor, 93.), Grbic (Bailo, 68.), Babati – Vittman (Károly, 86.)
SVSE: Halasi – Pados (Farkas N., 78.), Baranyai N., Jovetics, Maráczi – Pintér A., Horváth András (Szabó L., 55.) – Eszlátyi, Deme, Kovács Á. (Horváth P., a szünetben) – Erdélyi
GÓLSZERZŐ: Vittman (1–0) a 35., Szabó L. (1–1) a 62., Bíró (2–1) a 92. percben
MESTERMÉRLEG:
LŐRINCZ EMIL, a ZTE vezetőedzője: – Az első félidőben jól játszottunk, és szép góllal vezettünk. A fordulás után már többet hibáztunk, meglátszott, hogy sok a hiányzónk, többen el is fáradtak, a Sopron pedig bátran futballozott. Ha szerencsés góllal is, de kiharcoltuk a győzelmet.
SUPKA ATTILA, a Sopron vezetőedzője: – Voltak jó dolgok és hibák is a meccs első részében. A másodikban sokkal jobban futballoztunk, nyernünk kellett volna, nem pedig pont nélkül távozni. A helyzeteket be kellene végre rúgni, mert ennek a következménye az is, hogy nyert meccs helyett pont nélkül utaztunk haza.
Szóljon hozzá...