Egerszeginfo logo

Hírek

2014.09.30

Megjelent a családi házak nyílászárócserés pályázata


Kiírták a lakóingatlanok elavult, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréjére kiírt pályázatot.  Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot. Az NFM szerint összesen 1,1 milliárd forinttal támogatják a lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjét.
Twitter
A részletes pályázati dokumentáció hétfőtől elérhető a kormányzati honlapon, a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. és a Zöld Beruházási Rendszer honlapján, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatással megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a széndioxid-kibocsátás.

A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják.

A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 ezer forint, míg az árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki az ingatlan tulajdoni lapon szereplő tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a kormányzati portálon. Regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől lehetséges, a pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.

Forrás: ÉMI

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat