2014.08.19
Megnyílt a 23. GébArt Kiállítás
Kiállítás nyílt a 23. GébArt művésztelepen készült alkotásokból. Kilenc művész dolgozott közel egy hétig a „pillanat és állandóság” témájában. Elsősorban festmények születtek, amelyeken a zalai táj szépsége is megjelenik. Idén is kiváló művészek érkeztek a világ minden tájáról, így például Dél-Koreából és Amerikából.
A zárókiállítás az ítészek tetszését is elnyerte.
A művészeknek minden évben egy adott témára kell reflektálnia. Így volt ez most is, a „pillanat és állandóság” jegyében alkottak, de a festői zalai táj is megérintette őket.
A gébárti művésztelepre eddig 20 országból 145 művész érkezett. Ők 450 kortárs alkotást hagytak Zalaegerszegen. Balaicz Zoltán alpolgármester szerint, továbbra is támogatni kell a kezdeményezést.
Az idén készült munkák a Kézművesek Házában láthatók.
Szóljon hozzá...