A csütörtöki közgyűlésen született döntések ismertetésekor elmondták: a német Edelmann Hungary Zrt. mintegy 4,5 milliárdos beruházással 12 ezer négyzetméteres üzemet épít, amely a társaság közép- és dél-európai nyomdaipari gyártó- és fejlesztőbázisa lesz. Ez az építkezés a Flextronics zalaegerszegi letelepedése óta méretben a legnagyobb ipari beruházás a városban.
A cég várhatóan a nyáron kezdi meg az építkezést, és a fejlesztés legalább száz új dolgozónak ad majd munkahelyet. Mintegy 500 millió forintos Új Széchenyi-terves támogatást is nyert a vállalkozás, amelynek mostani zalaegerszegi telephelyét az önkormányzat segítségével hasznosítják majd.
A polgármester beszámolt az osztrák bútoripari ADA cégcsoport zalaegerszegi építési terveiről is. A közeli Nován működő Nova Bútor Kft. révén a társaság 41 ezer négyzetméteres területet vásárol a déli ipari parkban, és - a közgyűlési előterjesztés szerint - 900 millió forintos befektetéssel épít gyártóüzemet.
Első ütemben matracgyártással foglalkoznak, és kezdetben 50-70 embert alkalmaznának, de a további két ütemben tervezett bővítéssel 150 új dolgozónak kínálnának munkahelyet - jelezte Gyutai Csaba.
A polgármester kitért arra is: a közgyűlés támogatja, hogy a zalaegerszegi északi ipari zóna pályázzon a tudományos és technológiai park cím elnyerésére, ehhez az első lépések már megtörténtek. Döntöttek arról is, hogy megkezdik a zalaegerszegi duális képzési és innovációs központ koncepciójának kidolgozását, együttműködésben a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvánnyal, a Pannon Fejlesztési Alapítvánnyal és a térségben érdekelt vállalkozásokkal.
Az ADA-ról
Az ADA bútorgyár [www.ada.at] az ötven évvel ezelőtti kis osztrák családi vállalkozásból mára Ausztria legnagyobb bútorgyára lett.
Az itt készülő ülőgarnitúrák és ágyak meghódították Nyugat-Európa legjelentősebb bútoráruházait és nagyon kedveltek a vásárlók körében.
A cég négy üzeméből kettő Magyarországon található.
A gyáregységek alapterülete meghaladja a 150 000 négyzetmétert és több mint 2000 alkalmazottjuk fáradozik azon, hogy megfeleljen a cég filozófiájának, mely szerint vásárlóik elégedettsége a legfőbb cél.
Az ADA által készített kárpitozott bútorok nem csak modernek, esztétikusak és kimagasló minőségűek, de kifejlesztésüknél nagy hangsúlyt fektetnek a kényelemre is.
Modelljeik sokszínűsége, aprólékos kidolgozása, óriási elem- és szövetválasztéka és nem utolsósorban elérhető ára biztosítja a vásárlót arról, hogy jól dönt, ha az ADA bútorait választja.
Az Edelmann-ról
A prémium minőségű kartondoboz és a gyógyszeripari csomagolóanyag-gyártásban a világon is élenjáró multinacionális – máig az Edelmann család tulajdonában lévő – német Carl Edelmann csoport már évekkel korábban megjelent Magyarországon. A Zalai Nyomdában 2010. év végén szerzett többségi részesedést, majd 2012. év végén, a magyar menedzser-tulajdonosokat teljesen kivásárolva, a társaság 100 százaléka a birtokába került. Az Edelmann a közelmúltban egy több mint 10 millió eurós fejlesztést határozott el és kezdett meg.
Az Edelmann csoport 2000 utáni terjeszkedése igazán impozáns: 2005-ben Lengyelországban, 2007-ben Kínában, 2009-ben Mexikóban, majd 2010-ben Magyarországon, illetve Németországban vásárolt vagy épített modern gyártóbázist meglévő német és francia nyomdái mellé, 2013-ban pedig egy új indiai üzemmel bővült. Korábban nagyrészt prémium minőségű kartondobozgyártással foglalkoztak, ám néhány éve a gyógyszeripari végfelhasználók igényére alapozva felfejlesztették a hajtogatott betegtájékoztatók és kezelési utasítások gyártását. Ma már képesek az évente gyártott 5-6 milliárd pharma doboz mellé ugyanennyi betegtájékoztatót – leaflet, booklet – kínálni. A csoport erős pozíciókkal rendelkezik a csomagolási rendszerekben is – szakértők szerint mindezen sikerek motorja nem más, mint az élenjáró innováció. Az Edelmann az innovatív, magas műszaki felkészültséget igénylő, nagy hozzáadott-értéket képviselő, kifejezetten minőségi csomagolóanyag-gyártásra specializálódott. Kimagasló szerepet tölt be a költségcsökkentő új technológiák bevezetésében.
A zalaegerszegi zöldmezős beruházástól egyfelől piaci pozícióik jelentős növekedését várják, másfelől az új nyomda layoutja – a jelenlegi mostoha helyzettel összehasonlítva – nem kevés előnnyel jár a termelés szervezése szempontjából. A társaság egyik erőssége eddig is a rugalmasság és a vevőközpontúság volt. A jövőben tovább erősödik a rugalmasság, a gyors átfutási idő, a kiegészítő szolgáltatások (pl. copacking).