2012.12.03

December 3-a 1992 óta a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja. Az ENSZ jóvoltából minden évben ezen a napon különböző rendezvények keretén belül próbálják felhívni a világ figyelmét a tartósan egésszégkárosodott ill. fogyatékkal élők problémáira.

Magyarországon is több, mint 600 ezer sérült ember éli - többnyire nagyon nehéz anyagi körülmények között és önhibáján kívül - minden tekintetben behatárolt életét.

Az ENSZ 1992-ben december 3-át a Fogyatékosok Nemzetközi Napjává nyilvánította: ezzel is elősegítve, hogy a társadalom több információt szerezzen jogaikról, szükségleteikről és képességeikről, és felhívja a figyelmet arra, hogy fogyatékossággal élő emberek a társadalom egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán, vagy egyáltalán nem képesek élni.
Az esélyegyenlőség ügyének kormányzati szintű vállalása egyértelművé tette, hogy a kormány politikája elkötelezett az érdekeiket nehezen vagy kevésbé érvényesíteni képes társadalmi csoportok iránt, azok iránt, akik ebben a versengő világban a legjobb szándék és akarat mellett is lemaradnának. Ugyanakkor sok még a teendő: a fizikai akadálymentesítés mellett szükség van arra is, hogy a fogyatékos emberek akadályok nélkül jussanak hozzá az információkhoz, a szellemi javakhoz, hogy kommunikálni tudjanak mindenkivel a mindennapi élet során. De szükség van arra is, hogy csökkenjen a gyakran tapasztalható közöny és idegenkedés a fogyatékossággal élőkkel szemben. A társadalom közérzete, az igazságosság, a méltányosság azonban mindannyiunkon múlik. Többségen és kisebbségen, segíteni tudó és támogatásra szoruló állampolgáron egyaránt. Közös célunk, hogy elősegítsük a társadalmi integrációt, a társadalmi összetartozást és az életkörülmények javítását, érvényesítsük az emberi méltóság és az egyenlő bánásmód elvét. Ezek a szándékok nem kizárólag minisztériumi, hivatali intézkedéseken múlnak, a sikereknek mindig több szereplője van. A társadalom együttműködése nélkül ugyanis nincs esélyegyenlőség - esélyegyenlőség nélkül pedig nincs közös jövőnk.
 
A fogyatékossággal élő embertársaink társadalmi integrációja valamennyiünk közös ügye. Nem tudunk egymás nélkül, közös összefogás nélkül boldogulni sem Európában, sem a hazai mindennapokban. A szolidaritásnak pedig a legszemélyesebb kapcsolatokban kell elindulnia, megmutatkoznia - követendő példaként, a félelmek és a tévhitek, az elzárkózás és a tehetetlenség leküzdése érdekében.