A cég 1998 óta van jelen Zalaegerszegen. 2005-ig a Reneszánsz Rt. leányvállalataként, 2005-től pedig önálló Kft-ként. A Reneszánsz Zalaegerszeg Kőfaragó Kft. tulajdonosi szerkezete gyakorlatilag megegyező a nagyvállalatéval, a külön céggé alakulást gazdasági megfontolások indokolták. Reneszánsz Kőfaragó Részvénytársaság a Kőfaragó és Épület- szobrászipari Vállalat jogutódja. Több, mint fél- évszázados múltra tekint vissza (1948). A Társaság jelenleg piacvezető helyet foglal el a hazai kőiparban. www.reneszansz.hu
Szolgáltatások:
Elsősorban épületburkolatokkal foglalkozunk, a konyhától és fürdőszobától a lépcsőig, ablakpárkányig, az épülethomlokzatokig. Síremlékek készítésével is foglalkozunk, ill. restaurátori munkát is vállalunk. Tevékenységünket úgy szoktuk jellemezni, hogy a megrendelő elképzelése és egyedi tervezés alapján bármit megvalósítunk, mészkőből, márványból, gránitból
A magánmegrendelésekre végzett munkáink körében jelentős részarányú a síremlékek készítése. Egyszerű, hagyományos sírkövek, urnasírok és kőszobrászati feladatokat igénylő, művészi kivitelű síremlékek egyaránt megrendelhetők nálunk. Természetesen igény szerint elvégezzük ezek beépítését is. Egyre inkább elterjedőben van a családi házaknál a kőből készített padlóburkolatok alkalmazása. A különböző színű és árú kövek közül kedvükre választhatnak a megrendelők.
Folyamatos ütemezéssel dolgozunk. Általában 3 -4 hét a vállalási határidő, de sürgős esetekben egy hét alatt is elvégezzük a kisebb munkákat.
értékesítés
kis-és nagykereskedelem
kőfeldolgozás
síremlékkészítés
építés-szerelés
rekonstrukció
Reneszánsz Zalaegerszeg Kőfaragó Kft.
8900 Zalaegerszeg, Ipari út 1.
:: Nagyítás ::