Egerszeginfo logo

Hírek

2013.12.10

Megújult a Ferences Templom


Püspöki szentmisén áldották meg a felújított zalaegerszegi ferences templomot. A belső munkálatok közel fél éven át tartottak. A költségeket önkormányzati támogatásból, saját forrásból és a hívek adományaiból fedezte az egyházközség.

Twitter
Az egyházközség most Mindszenty József bíboros munkáját fejezte be, aki papi hivatása kezdetén plébánosként szolgált a zalai megyeszékhelyen. A díszítő festés egy nagy beázás utáni helyreállítás folytatása. A templomot 1925-ben kezdte építtetni Mindszenty József az utolsó magyar király, IV. Károly emlékére. A gazdasági világválság miatt azonban belülről csak fehér meszelést kapott az épület, azért, hogy később díszíteni lehessen. A bíboros elképzelései most váltak valóra.

A szentéj mályva színét egy olasz festőföld adja, amit mészbe keverve már a kora reneszánszban is használtak a falfestészetben. Veres András szombathelyi megyés püspök úgy fogalmazott: Nagyon szépen megtalálta a festőművész azokat a színeket, amelyek illenek ehhez az épülethez.
Mindszenty bíboros a zalaegerszegi ferences templomot püspöki székhellyé akarta tenni, de ezt a tervét a gazdasági és politikai körülmények megakadályozták.


A templom és a kolostor története

A kolostort a templomot Pehm József zalaegerszegi apát-plébános, a későbbi Mindszenty József (1892-1975) építette a megyés főpásztor, gróf Mikes János kérésére Kotsis Iván tervei alapján a huszárlaktanya lovardájának helyén.
A templomot 1925 júniusában kezdték építeni az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly (1887-1922) emlékére, ami egyedülálló a világban. A szerzetesi élet 1926 őszén kezdődött és ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor. A templomszentelésen részt vett sok neves ember, köztük Zita királyné, IV. Károly hitvese is. A szentelést Mikes Károly, szombathelyi megyés püspök végezte. 1942. január 1-jén nyilvánították plébániatemplommá.
    A neobarokk templom védőszentje Jézus Szentséges Szíve. A főoltáron a Jézus Szíve szobor mellett Alacoque Szent Margit és Szent Bonaventura szobra látható.
    A padokat az 1930-as években készítették, az orgonát 1958-ban. A templomot 1996-ban belülről kifestették, a padokat 1997-ben lecsiszolták. A hangosítást P. Tornyos Kálmán provinciális ekkor újíttatta meg. Ekkor került a templomba az új márvány oltár és ambó is. 2001-ben új keresztelőkút került a templomba Németh János helyi kerámiaművész adományaként.  2000-ben kialakítottuk a Szent Ferenc téli kápolnát, ahol októbertől áprilisig a liturgiát, szertartásokat végezzük hétfőtől szombatig. 2003-ban faragott tabernákulum került a kápolnába, 2005 májusában elkészült az oltár. 2003 őszén kezdtük felújítani kivülről a templomot és a kolostor együttest,amelyet 2004 szeptemberére befejeztünk. A kolostor és templom jubileumának 76. évfordulóján Szendi József ny. veszprémi érsek úr áldotta meg a felújított épületegyüttest. Erre az alkalomra a torony alatti vaskapu mintázatáról készült az új kerítés. 2004 elejére a kripta felújítása is elkészült. 2004 tavaszán új stallum (pad) készűlt az oratóriumba és a templom szentélyébe is. 2005 húsvétjára 10 új szék és egy papi szék (sedes), valamint négy új térdeplő került a templomba.

Az állam 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonta a működési engedélyt, így a zalaegerszegi ferenceseknek is el kellett hagyniuk kolostorukat és az épületbe a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött. A templomot a szombathelyi egyházmegye vette gondozásába. 1989. szeptember 15-én Dr. Konkoly István szombathelyi megyés püspök úr adta vissza a templomot a Szűz Máriáról nevezett Ferences Tartománynak, hogy végezze a lelkipásztori feladatokat.

Az első lakók P.Dr. Kovács Bánk - aki a Mária Magdolna plébánián kapott szállást, - P. Zsiga Kerubin és Fr. Fekete Teobald voltak. P. Kerubin hamarosan visszatért Esztergomba, és helyére P.Dr. Huszár Jeromos érkezett, aki hosszú éveken át az esztergomi kolostor lakója, a gimnázium igazgatója és tanára volt. Jeromos atya 2002-ben az oktatási minisztertől Eötvös József díjat kapott oktató-nevelő muinkájáért. 2004-ben elnyerte az év zalai embere címet.
A kolostort 1990. május 9-én kapta vissza a Rendtartomány, de ünnepélyes átadására csak Jézus Szíve ünnepén (június) került sor, melyen a hívők sokaságán kívül a papság, a szerzetesség, a megyei és helyi állami vezetőkön kívül dr. Habsburg Ottó - Boldog IV. Károly fia - is részt vett.
A templomhoz plébánia is tartozik. Filiái: Andráshida, Ebergény, Egerszeghegy, Szenterzsébethegy, Neszele és Vorhota.

 Részlet a Ferences Templom honlapjáról  http://www.ferencesekzeg.hu/informaciok/2007/12/02/a_templom_es_a_kolostor_tortenete/


Fotó: Seres Péter
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat