Egerszeginfo logo

Hírek

2013.10.30

Sajtótájékoztató a rendezett temetőkről


Az önkormányzat 5 millió forintot fordított a felújításokra, így rendezett temetők fogadják idén is Mindenszentekkor és halottak napján a temetők látogatóit - hangzott el a kegyeleti helyek szemléjét követő sajtótájékoztatón az Újtemetőben. Zalaegerszegen a Városgazdálkodási Kft. 18 temetőt gondoz. Ebből kettő hősi temető, öt pedig lezárt.

Twitter
- Nagy gondot okozott, hogy a nyári hőségben szinte minden lucfenyő kiszáradt, ezeket ki kell vágatni. A régi köztemetőben felújították a Rigler család védett síremlékét, az új köztemetőben pedig egy szociális temetésre szolgáló temetőrészt alakítottak ki. A Göcseji úti temetőben ki kell vágni egy hársfasort, mert a fák betegek, de erre már csak az ünnepek után kerülhet sor.

Az Új köztemetőben síremlék parkot is kialakítanak azoknak a síroknak, amelyeket évtizedek óta nem látogatnak. A szakemberek a környeztet szépítése mellett arra is törekednek, hogy meghitt hangulat fogadja a látogatókat.

Elvégezték a temetői utak zúzalékozását, az időjárásból adódóan szükség volt a zöld felületek nyírására és a ravatalozókat girlandokkal díszítették. Szeretnék még meghittebbé tenni a hangulatot, így a 2 központi temetőben gyászzene is szól majd ezekben a napokban.

A város két nagy temetőjét az ünnep alatt 7-től 22 óráig látogathatják. A biztonságról idén is polgárőrök gondoskodnak. Mindenszentek idején az Újtemetőbe gépjárművel nem lehet behajtani, a kegyeleti helyet csak a mozgássérültek közelíthetik meg autóval.

Fotó: Seres Péter
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat