Egerszeginfo logo

Hírek

2013.10.18

Széleskörű partnerségi egyeztetés városunk fejlesztési stratégiájának kialakításában


A 2014-2020 közötti Európai Uniós támogatások elnyerésének egyik alapvető feltétele a megyei jogú városok számára, hogy átfogó, a közvetlen környezetüket is magába foglaló fejlesztési stratégiát dolgozzanak ki az elkövetkező 7 évre. A dokumentum megalapozottságát és egyben széleskörű támogatottságát biztosítja majd az a partnerségi egyeztetési folyamat, mely most kezdődik Zalaegerszegen.

Twitter
Zalaegerszeg városa az Új Széchenyi Terv keretében kapott támogatással felülvizsgálja és megújítja 2009-ben elkészített Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, településfejlesztési koncepcióját és kidolgozza a város 2020-ig szóló Integrált Településfejlesztési Stratégiáját.
A program célja, hogy Zalaegerszeg MJV a lehető legnagyobb mértékben képes legyen saját fejlesztési céljainak szolgálatába állítani az elérhető Európai Uniós forrásokat és jelentős beruházásokkal segítse a város közép és hosszú távú fejlődését.
A stratégia kialakítását a város gazdasági és társadalmi folyamatainak feltérképezése mellett, a település polgárainak, intézményeinek és vállalkozóinak egyéni és szervezeti tapasztalatai is jelentősen szolgálják majd.
A társadalmi diskurzus kiszélesítésének érdekében a program során több alkalommal, ez év októberétől kezdve, tematikus jellegű munkaértekezletek kerülnek megrendezésre, melyek során városszerkezeti, humán és közszolgáltatási, gazdasági kérdésekben oszthatják meg a résztvevők a legfontosabb fejlesztési elvárásaikat és szakmai javaslataikat.
A tematikus megbeszéléseken, a legteljesebb körű együttműködés érdekében, részt vesznek majd Zalaegerszeg városvezetésének képviselői, a városi közintézmények vezetői, a gazdasági szenátus tagjai, érdekvédelmi és szakmai szervezetek, településrész önkormányzatok, valamint a város civil szervezetei.
A projektgazda önkormányzat a műhelybeszélgetések mellett egyéb eszközöket is alkalmazni kíván a lehető legszélesebb körű párbeszéd biztosításához: lakossági fórumokat, városrészi bejárásokat szervez, a város honlapján önálló aloldalon nyújt tájékoztatást a munka előrehaladásáról, az önkormányzat épületében egy ötletládában gyűjtik a javaslatokat és a helyi média is folyamatosan tudósít a partnerségi egyeztetéssel kapcsolatos rendezvényekről, hírekről.
Forrás: Új Széchenyi Terv

Szóljon hozzá...


Programajánló

2025. február
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat