Egerszeginfo logo

Hírek

2013.08.17

Tavalyi formában? Kozármisleny-ZTE: 0-0


Csapatunk még az egy pont megszerezésének is örülhet, hiszen a Kozármisleny otthonában nemhogy nem működött olajozottan a gépezet, hanem egészen a 83. percig kellett a találkozón várni arra, hogy egy igazi gólhelyzetet alakítsanak ki. Kapusunk, Safet Jahic több esetben is bravúrral védte meg kapuját a góltól, így ezt a szezonrajtot gyorsan el kell felejtenie Simon Antal együttesének.
Twitter
KOZÁRMISLENY–ZALAEGERSZEG 0–0

Kozármisleny, 300 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Mohos Milán, Kiss I Balázs)

KOZÁRMISLENY: Sólyom – Kiss M., Fellai, Vattai, Farkas Z. – Nagy E., Kovács T. – Nagy K. (Tóth A., 78.), Cziráki (Vituska, 77.), Zsdrál (Vég B., 86.) – Varga B. Vezetőedző: Szabó Zsolt

ZTE: Jahic – Kovács G., Bogunovics, Nánási, Hajdú N. – Máté P., Simonfalvi – Szegleti (Vágó L. 87.), Grbic (Pál D., 73.), Vayer (Frizoni, 84.) – D. Pavicsevics. Vezetőedző: Simon Antal

MESTERMÉRLEG:

Szabó Zsolt: – A felkészülésen elvégzett munka, illetve az új igazolások megmutatták, a csapatépítés jó irányba halad. Annak ellenére, hogy gól nélküli döntetlent értünk el. Nagyon sajnálom ugyanis, hogy az i-re nem tudtuk feltenni a pontot, vagyis a jó játék ellenére nem nyertünk.

Simon Antal: – A Kozármisleny a tavalyi bajnokságban megszokotthoz hasonlóan, vagyis agresszíven és jól futballozott, különösen az első félidőben. A folytatásban csapatom teljesítménye javult, de a jó kapusteljesítménynek köszönhetjük az egy pontot.
Forrás: Nemzeti Sport

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat