Egerszeginfo logo

Hírek

2013.07.17

Finn-magyar nyelvi tábor városunkban


A budapesti Kalevala Baráti Kör 2013. július 14–28. között rendezi meg tizenhetedik intenzív finn és magyar nyelvi táborát Zalaegerszegen. A kezdeményezés még 1991-ben indult, és a fővárosi Kalevala Baráti Körtől ered. Azóta felváltva rendeznek intenzív nyelvtanulással egybekötött táborokat Finnországban és Magyarországon. Zalaegerszegre 24 - felnőtt "diák" és nyelvtanár érkezett.

Twitter
A finn nyelvet középhaladó és haladó csoportban oktatják, Boncz Ferenc és Irmeli Kniivilä vezetésével. A napi négy óra intenzív nyelvoktatás mellett a résztvevők megismerkednek a környék nevezetességeivel (beleértve a világon egyedülálló Finnugor Néprajzi Parkot), előadásokat hallgathatnak, a közbeeső vasárnapon pedig egész napos buszos kirándulásra kerül sor. A finnek számára meghirdetett intenzív magyar nyelvi táborral párhuzamosan szervezett program nagy előnye, hogy a finn és magyar résztvevők az órákon kívül is folyamatosan gyakorolhatják a nyelvet a házi feladatok elkészítése, az egymás közti beszélgetések, kötetlen esti programok során.

A szállás a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Karának Zalaegerszegi Kollégiumában lesz 2 x 2 ágyas lakrészekben. A tábor részvételi díja 110 000 forint, diákoknak 95 000 forint: ez tartalmazza a 14 napi félpanziós szállás (reggeli és ebéd), valamint a napi 4 óra intenzív nyelvoktatás költségét, valamint a tanárok útiköltségét. A buszos kirándulásokért csekély részvételi díjat kérnek.

A tábornyitó ünnepséget hétfőn délután tartották. A két évvel ezelőtti, tapolcai találkozón született meg az elhatározás, hogy Zalaegerszegen rendezzék meg a soron következő kétnyelvű tábort. A résztvevők 80 százaléka visszajáró - van, aki már három évtizede tanulgatja a magyar nyelvet. Takalo Tenho, aki Tamperéből érkezett, irigylésre méltóan beszél magyarul - azt mondja: amióta nyugdíjas lett, inkább választotta, hogy felfrissítse magyar tudását, mint hogy új nyelvet tanuljon. És persze nagyon szeret Magyarországon lenni.

A két nép - mostanában ugyan vitatott nyelvi rokonsága - jó alapot ad arra, hogy a táborozók egymás kultúrájában még jártasabbak legyenek - vélte Koppányi Miklós, a budapesti Kalevala Baráti Kör vezetőségi tagja. Szerinte a finnek ugyanúgy ismerik és kedvelik a magyar kultúrát, mint ahogyan nálunk kedvelik például Sibeliust, a világhírű zeneszerzőt, vagy a finn festőket.

Zalaegerszegnek egyébként van finn testvérvárosa is, Varkaus. - A kapcsolat több évtizeddel ezelőtt jött létre, emlékeztetett Gyutai Csaba polgármester a tábor ünnepélyes megnyitóján.

A táborlakók az intenzív nyelvtanulási program mellett sokat kirándulnak majd a zalai tájakon.


Fotó: Seres Péter

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat