Egerszeginfo logo

Hírek

2013.05.23

Hősök napja


2013. május 26-án 11.00 órakor a Hősök kertjébe (Október 6. tér) várják megemlékezésre az érdeklődőket. Előtte 10.00 órakor ünnepi szentmise lesz a Mária Magdolna templomban. A Hősök kertjében a térzene után Kovács László őrnagy mond ünnepi beszédet. Az ünnepi műsorban közreműködik a Városi Fúvószenekar, Balaicz Zoltán, a FOLKISH zenekar és Kondor Anita.

Twitter
Emlékezés az elesett katonákra

Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. Ez a nap; a Hősök Napja. A hősök emlékünnepének eredete egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni".

Másfél évvel az első világháború kitörése után, felmerült a szervezett formában történő tisztelgés. Akkor, amikor egyre sűrűbben érkeztek haza a hősi halálról, eltűnésről szóló értesítések. Azt is kezdeményezték, hogy minden település kőemléket állítson, az elesettek nevével. Az 1917-es VIII-as törvény írta elő: őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.

1924-ben már a „Hősök emlékünnepé"-ről rendelkezett törvény. Ebben írták elő, hogy a háború hősi halottaira szervezett megemlékezést tartsanak május utolsó vasárnapján. A törvény nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét.

A második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora. Egy 1942. április 25-én kelt rendeletben az ünnepet kiterjesztették az 1938. után elesettekre is. Kimondta: 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért, emléküket ugyanolyan kegyelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét...

Katonák... hősök

Elmentek otthonról, önként, vagy mert ez volt a parancs.

Egy nagy rendező elv szerint fegyvert fogva felsorakoztak, és megindultak oda, ahol eldőlt a győzelem, vagy a vereség kérdése, ahol az élet és a halál útjait járta mindenki. De ebben a világban is volt egy pont, melybe a rendező elv már nem tudott beavatkozni, ahol csak az egyén akarata számított.

Ez a hősi viselkedésmód elfogadása, a nemes, vagy nemesnek vélt célok érdekében a tudatos életáldozat vállalása, mely önmaga és az anyagi világ törvényei fölé emelte az egyént, a hétköznapok harcosaiból halhatatlan hősökké nemesítve őket.

A feláldozott életért ennél többet az ember nem is kaphat. Ezt az áldozatot és az érte kapott jutalmat semmi nem kisebbítheti, független az ideológiáktól, a vallásoktól, az etnikai hovatartozástól.

Ma, a Hősök Napján mindenek előtt népünk hőseire emlékezzünk tisztelettel és hálával. De tiszteljük meg a világ minden hősi halált halt katonáját is, mert egy nagy közös elv részesei voltak ők is, és tiszteletük csak erősíti bennünk a hősi életforma igenlését. Ez a hősök üzenete és áldozatvállalásuk értelme, ez az ajándékuk az utókornak.

Emlékük most is szívünkben él, s lelkünknek erőt ad, az eljövendő idők harcaihoz.
Forrás: Jövőnk

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. június
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat