Egerszeginfo logo

Hírek

2013.04.28

Úszóink újabb sikerei


Vidékbajnokság – ahogy illik! Az Országos vidékbajnokság rövidpályás versenyét Hódmezővásárhelyen rendezte a Magyar Úszószövetség. Az EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub versenyzői magabiztos versenyzést követően impozáns éremgyűjteménnyel térhettek haza. Matyasovszky Dalma pedig a “legeredményesebb versenyző” különdíját is kiérdemelte.

 

Twitter

A megyeszékhelyi úszók elcsigázottan érkeztek Hódmezővásárhelyre. Idei első edzőtáborukból érkeztek, ahol a nyári bajnokságokra történő felkészülés jegyében Horváth Csaba vezetőedző nem bánt kesztyűs kézzel a versenyzőkkel; két héten keresztül napi két úszó-, majd szárazföldi edzésen igyekezett formába hozni az úszókat. Úgy tűnik sikerrel, hiszen az idei rövidpályás Országos Vidékbajnokságon eredményesen úszott  a zalagerszegiek hat fős csapata.

A legeredményesebb versenyző Matyasovszky Dalma lett, aki öt arany-, két ezüst és egy bronzérem mellé még a korosztálya (1999-2000-ben született versenyzők) legeredményesebb versenyzőjének járó különdíjat is begyűjtötte – melyet a 200m hátúszásban elért 1:15,46-os időeredménnyel járó 782 bajnoki pont alapján érdemelt ki. Dalma magabiztosan hozta saját versenyszámainak győzelmét: 50, 100 és 200 méter hátúszásban is korosztálya legjobbja lett, de 200 és 400 méter gyorson sem adott esélyt az ellenfeleknek. A rövidebb távokon is alig engedett, 100m gyorson ezüstérmes lett, de 50 méteren is elcsípte a dobogó 3. helyét. Ezen kívül 400m vegyesúszásban is kiváló eredménnyel csapott célba második legjobb idővel.

Ahogy már megszoktuk Zalaegerszegen, a hátúszó versenytárs, Dudar Kata is hasonlóan jó eredményeket ért el, bár tekintettel arra, hogy ő már az ifik és felnőttek közös korosztályában (1998 és idősebb) állt rajthoz, az érmek kicsit kevésbé fénylenek. Még így is sikerült azonban megnyernie a 200m hátúszást, valamint második helyet szerezni fő versenyszámában, 50m háton. Vegyesúszásban további két ezüstérmes helyezéssel zárt a 200 és a 400méteres mezőnyben is. 400 gyorson már nagyon régen versenyeztek a lányok, de egy bronzérmet itt is sikerült kiharcolnia.

Érmes helyezéssel zárt még Szabados Réka is a felnőtt mezőnyben, 200m vegyesen és 400m gyorson is 1-1 bronzéremmel gyarapította érmei számát.

A lányok mezőnyében egy jó váltó látszik összeállni, ugyanis a Szabó Zsófiával kiegészülő négyes-fogat a 100 és 200 méteres gyorsváltó során is a legjobb idővel, magabiztosan ért célba, a 4x100-as vegyesváltó során pedig bronzéremmel zártak a lányok: Matyasovszky Dalma, Szabados Réka, Dudar Kata és Szabó Zsófia.

A fiú között két egerszegi versenyző állt rajthoz ezen a versenyen. Miszori Márknak (1996) a 200m hátúszás mezőnyében szerzett ezüstérmes helyezése lett a legjobb eredmény, bár az 50 és 100m háton elért 5. hely is jó eredménynek számít.

Csapattársa, Büky-Erdős Norbert (2000) további 3 ezüstérmet hozott Zalaegerszegre, kiegyensúlyozott versenyzéssel minden hátúszószámban: 50, 100 és 200 méteren is.

 

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat