Egerszeginfo logo

Hírek

2013.03.14

Kiállítás Katyn-ról az Art Moziban


Egy ország teljes katonai elitjét likvidálták a második világháború elején, amikor 1940 márciusában több mint 20 ezer lengyel tisztet, főtisztet és hadifoglyot végeztek ki a szovjet hatóságok utasítására. Az áldozatokat a Szmolenszk melletti Katyinban, tömegsírokban temették el. A történteket a zalaegerszegi Art Moziban egy vándorkiállítás dolgozza fel, amelyet szerdán délután nyitott meg Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Roman Kowalski, és Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere.

Twitter
A gyilkosságokat a németek fedezték fel, 1943-ban - a lengyel parlament 2007-ben nyilvánította április 13-án a katyni bűntény áldozatainak emléknapjává.Megnyitó beszédben Gyutai Csaba polgármester emlékeztetett: a magyar és a lengyel nép évezredes barátsága egyfajta sorközösségben gyökerezik - hiszen minkét nemzetnek számos megpróbáltatást kellett kiállnia.

Roman Kowalski nagykövet - kiváló magyarsággal - arról beszélt: a katyni áldozatokkal is egy totalitárius diktatúra végzett csakúgy, ahogyan a mészárlást megelőző és az azt követő korszakokban is megtörtént. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki, hogy az immár 5 éve Magyarországot járó kiállítás Zalaegerszegen is bemutathatja a történtek dokumentumait.

Zala megyében egyébként számos lengyel talált menedéket - az erről szóló fotókat és tárgyi relikviákat Vikár Tibor gyűjteményéből válogatták.

Az érdeklődők a hónap végéig láthatják a katyn borzalmairól szóló dokumentumfilmet és több más, a korszak eseményeit feldolgozó mozialkotást is az Art Moziban.

Fotó: Seres Péter

Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. június
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat