Egerszeginfo logo

Hírek

2017.11.17

Héttorony Fesztivál


Az általában Imre napja (nov. 5.) és Makovecz Imre születésnapja (nov. 20.) között megrendezett összművészeti fesztivál a Mester épületeiben zajlik, és szellemi hagyatékát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A Makovecz Imre örökségét bemutató programsorozathoz tavaly csatlakozott Zalaegerszeg. 

Twitter

A rangos népzenei és világzenei előadók produkciói mellett helyet ad olyan kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyeknek, alkotásoknak is, melyek a Kárpát-medence népi műveltségét tekintik művészetük fundamentumának.

Tavaly a Gébárti-tó partján építendő, Makovecz-féle Boldogasszony kápolna terveit mutatták be, idén - többek között- az építész egykori naplójából készült kiállítást láthatta a közönség.


Egy több mint ötven évvel ezelőtti találkozás élményével kezdte a megemlékezést Fekete György, Kossuth-díjas belsőépítész, az MMA tiszteletbeli elnöke. Ő az egykori kolléga szellemi örökségére hívta fel a figyelmet. Balaicz Zoltán polgármester kedvező tényként értékelte, hogy a kápolna építésének anyagi háttere rendelkezésre áll.

A menyitó után Hüse Csaba színművész az 1977-ben, Kaposváron hallott Makovecz előadást keltette életre. Az egykor lejegyzetelt, szakmai berkekben is nehéznek ítélt mű értő közönségre talált a hangversenyteremben.

Az alkalmi kiállításon a korai ötleteket láthatta a közönség. Egy negyven évvel ezelőtti napló megsárgult lapjain és a fotókon az éppen kibontakozó organikus építészet kezdetét mutatják be.

A rendezvény végén a Lajkó Félix Trió adott koncertet. A Topolyáról érkezett hegedűművész személyesen ismerte a mestert és a fesztivál kezdete óta a program résztvevője.

Fotók: Seres Péter 

Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2018. augusztus
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat