Egerszeginfo logo

Hírek

2017.11.14

Az ön háza fölött hány műhold kering?


Gondolta volna, hogy ma már közel nyolcezer különféle űreszköz kering a föld körül? És hogy ezek közül nem egy rendszeresen megfordul Magyarország felett is, némelyik közülük még szabad szemmel is látható az égen? A legérdekesebb azonban, hogy olyan műholdak is vannak, amelyeket napi szinten használunk, mégsem járnak soha a közelünkben sem.

Twitter

Hatvan évvel ezelőtt állította pályára az emberiség az első mesterséges holdat. A szovjet Szputnyikot azóta 78 további ország űreszközei követték, így jelenleg már majdnem 7900 különféle funkciójú szatellit kering a fejünk felett. Magyarország 2012-ben juttatta az űrbe első – és máig egyetlen – műholdját. A MaSat-1 üzemideje lejártával visszatért a légkörbe és megsemmisült, viszont számos más műhold továbbra is kering a fejünk felett.
„A leglátványosabb mind közül a Nemzetközi Űrállomás (ISS), ami a Nap és a Hold után a harmadik legfényesebb pont az égbolton. Nem csoda, hiszen jelenleg ez a legnagyobb mesterséges eszköz a Föld körül. Az ISS szinte minden nap áthalad Magyarország felett, néha naponta többször is. Nagy sebessége miatt ilyenkor csak pár percig látható. Aki kíváncsi rá, az a NASA weboldalán percre pontosan megtalálhatja, hogy mikor, az égbolt melyik részén tűnhet fel az űrállomás és tiszta
éjszakákon láthatja is” – avatott be Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője.
Ezen kívül naponta tucatnyi más űreszköz halad el Magyarország felett. Köztük meteorológiai, kommunikációs és minden bizonnyal katonai vagy hírszerzési célú berendezések is. Mozgásukat akár élőben is követhetjük az erre szakosodott weboldalakon. Egy műholdnak azonban nem kell még Magyarország közelében sem járnia ahhoz, hogy hatása lehessen. „Hazánkban is egyre népszerűbb a műholdas internetszolgáltatás, de még az előfizetők közül is kevesen tudják, hogy több ezer
kilométernyire, az afrikai Gabon partjai felett található, KA-SAT nevű műholdon keresztül tudnak internetezni. Ez az eszköz a Földdel azonos sebességgel forog, így mi úgy látjuk, mintha egy helyben lebegne. Ha nem így lenne, akkor a tányérantennákat nem lenne elég egyszer beállítani, hanem folyamatosan forogniuk kellene a műhold pályáját követve, hogy az internetkapcsolat ne szakadjon meg. Így viszont az Egyenlítő közelében lévő űreszköz Európa legnagyobb részéről elérhető” –
mutatott be a szakértő egy újabb érdekességet.
Nem az internet az egyetlen szolgáltatás, amely ilyen típusú, ún. geostacionárius, „helyhez kötött” műholdakat alkalmaz. A legnagyobb tévétársaságok által használt Thor és Intelsat műholdak szintén a nyugat-afrikai partok felett találhatóak és hasonló elven működnek. Ezek segítségével több tízezer magyar család fogja az adást minden nap.

Forrás: RG NetWorks Kft.

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. november
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat