Iskolakezdési támogatásban részesülhetnek idén is a zalaegerszegi hátrányos anyagi helyzetben élő családok. A beiskolázást az önkormányzat jóvoltából a Család- és Gyermekjóléti Központ támogatja. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be az újságíróknak.
A Gyermekjóléti Központ idén 6 és fél millió forintot kapott a városvezetéstől azért, hogy segítse a nehéz sorsú családokat. A szolgálat ezt az összeget négy alkalommal használja fel. Húsvétkor és karácsonykor élelmiszercsomagot adományoznak, nyáron a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők táboroztatásához 600 forinttal, az iskolakezdéshez pedig 10 ezer forinttal járulnak hozzá.
Az önkormányzata folyamatosan a szociális ellátórendszer átalakításán dolgozik. Ennek megfelelően – a valós igényekhez igazodva – két évvel ezelőtt bevezették a Gondoskodó város programot, melynek részeként új támogatási formákat vezettek be és módosították a már meglévő rendeleteket. Emellett rendszeresen keresik azokat a lehetőségeket, melyekkel segíteni tudnak a családokon.
Azok, akik még nem vették igénybe a segítséget, augusztus 10-én, csütörtökön reggel 8 és délután fél 5 között jelentkezhetnek a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központban.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |