Egerszeginfo logo

Hírek

2016.12.01

A tárgyalóteremből egyenesen a börtönbe


A Zalaegerszegi Járásbíróságról 22 kollégistát és 3 kísérőt vezettek át a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe 2016. november 30-án. A fiatalok és nevelőik nem követtek el semmit, pusztán a Nyitott Igazságügy kapcsán együttműködés keretében szervezett börtönlátogatással egybekötött Nyitott Bíróság programon vettek részt.

Twitter

A Nyitott Igazságügy -keretén belül a felek - köztük a börtön és a zalai törvényszék - többek között azt is vállalták, hogy közös rendezésű, illetve szervezésű előadásokat tartanak. Ennek első ilyen jellegű eseményére került sor a zalai megyeszékhelyen november 30-án.  

A zalaegerszegi Kovács Károly Tagkollégium diákjait a Zalaegerszegi Járásbíróság idézte meg dr. Gaider Bálint bíró elé, aki egy évekkel korábban, a megyeszékhelyen megtörtént, diákcsínynek indult bűncselekménnyel és annak bíróság előtti következményeivel szembesítette interaktív módon a diákokat.

 A történet letöltendő büntetéssel zárult, s a diákok nem kis meglepetésére meg is érkezett két ”kísérő”, akik bilincset is kattintottak a csuklójukra, s a rabátvezetőn átkísérte őket a szomszédos börtönbe. Azt követően a diákok Szita Péter bv. százados reintegrációs tiszt kalauzolása mellett megismerkedhettek a bv-intézettel, a fogvatartottak mindennapjaival, a látogatás rendjével, a fegyelmezés-jutalmazás rendszerével, s bejárták Magyarország legkisebb börtönét, megtekintették a könyvtárhelyiségét, egy kétszemélyes zárkát, valamint a dühöngőt is.

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat