Egerszeginfo logo

Hírek

2016.09.19

Állami támogatás a Ganzeg-nek


Az idei évben elsőként a zalaegerszegi Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. jutott állami támogatáshoz a Nemzetgazdasági Minisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási programjának köszönhetően. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 88 millió forintos összegről pénteken adta át az oklevelet Fitos Zoltánnak, a Ganz Holding elnök vezérigazgatójának.

Twitter
A forgácsoló technológia fejlesztését elősegítő, összesen 352 millió forintos beruházás várhatóan 2017 május végére valósul meg. A gyárlátogatást követően a nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a 170 éves múltra visszatekintő cég jó példája annak, hogy új piaci sikerek elé nézzenek a régió és az ország ipari vállalatai. Varga Mihály hozzátette: az állam az uniós pályázatokból kieső, ám fejleszteni és exportjukat bővíteni hajlandó cégeket kíván ezzel a programmal segíteni.

Az elmúlt években a cég saját erőből valósította meg a beruházásait. Az állami támogatás a piacbővítést segíti elő. A Ganzeg Kft. 75 százalékban vezető nyugat-európai cégeknek termel.

A zalai vállalat legújabb beruházása nemcsak a technológia fejlesztését és az export bővítést segíti elő, hanem újabb munkahelyet is teremt. Jövőre várhatóan további 20 fővel bővül a létszám.
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat