Egerszeginfo logo

Hírek

2015.12.22

Átadták a Zalaegerszegért-díjakat


A város Dísztermében tartott ünnepségen idén kilenc magánszemély és egy szervezet tevékenységét ismerték el. A díjazottakról még novemberben döntött a közgyűlés. A kitüntetést 1993 óta olyan magányszemélyeknek vagy szervezeteknek ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak a város jó hírnevének öregbítéséhez.

Twitter
Köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, hogy a megbecsüléssel egyfajta terhet is raktak a díjazottak vállára.

Az ünnepségen megemlékeztek Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulójáról is. Ez alkalomból Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke ajándékot nyújtott át Balaicz Zoltánnak.

Buday Mihály festőművész, Kiss Bódog Zoltán a megyei önkormányzat nyugalmazott elnöke, Kovács József nyugalmazott testnevelő tanár, Pesti Lászlóné magyar nyelv és irodalom tanár, Pintér László matematika tanár, Szabó Vilmos evangélikus lelkész, Tóth János az Olajipari Múzeum igazgatója, , dr Tóth Zoltán főorvos, Vincze Gyula nyugalmazott iskola igazgató, illetve a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesülete vehetett át elismerést.


Fotó: Seres Péter
Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat