Egerszeginfo logo

Hírek

2015.12.12

Rendőr lőtt rá: 3 év fegyház, 2 év vezetésről való eltiltás


Hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében találta bűnösnek a Zalaegerszegi Járásbíróság azt vádlottat, aki a zalaegerszegi  Penny áruháznál történt lövöldözés kapcsán került bíróság elé.

Twitter
A  vádlott 2015. január 15-én 06:30-kor érkezett autóval a zalaegerszegi  Penny áruház elé, hogy két ismerősét hazaszállítsa.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság beosztottjai - mivel felmerült a gyanú, hogy a gépkocsi vezetője bűncselekményt (betöréseket) elkövető személyeknek akar segíteni -  intézkedés alá akarták vonni a vádlottat. A  nyakában szolgálati jelvényt viselő két rendőr „Állj! Rendőrség!” felkiáltással indult a vádlott által vezetett kocsi felé. A vádlott ezt észlelve először tolatva indult el, amely manőver során az éppen a jármű mögé érkező harmadik rendőr - akit egy fához szorított a így a kocsi -  kénytelen volt a hátsó karosszériára tenyerelni, hogy el ne üsse a gépjármű. Társa eközben újabb rendőri felszólítás közben a hátsó ajtót nyitotta fel, ám a kocsi nagy sebességgel megindult, s magával rántotta, húzta a rendőrt mintegy 3-4 méteren át.
Észlelve a történteket az egyik rendőr elővette a szolgálati fegyverét és a gépkocsi feltartóztatása,  valamint a társai testi testi épségét veszélyeztető helyzet miatt összesen 6 lövést adott le a kocsira. Egy lövés a bal első ajtót, egy a kocsi bal oldali A-oszlopát, egy pedig a kerekét érte.
A vádlott ekkor sem állt meg, elhajtott, s később Nagykanizsa határában fogták el a rendőrök.

A Zalaegerszegi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamit közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 3 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig a járművezetéstől.
A 2015. december 11-én született ítélet nem jogerős.

A fotók illusztrációk!

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat