Egerszeginfo logo

Hírek

2015.10.06

Mányoki Attila ismét megküzdött az elemekkel a győzelemért


A zalaegerszegi hosszútávúszó október 5-én, hétfőn magyar idő szerint reggel 9:29 órakor ugrott vízbe, hogy teljesítse az Ocean’s Seven sorozat – számára – negyedik állomását, a Catalina-csatorna átúszását. Nem sokkal 21:00 óra előtt ért célba, 32.240 métert úszott, nem éppen ideális körülmények között. A nem hivatalos időeredmény: 10 óra 59 perc 40 másodperc.

Twitter
Előzmények:

Mányoki Attila 2013-ban kezdte el a világ hét legnehezebb tengeri csatornájának meghódítását magába foglaló sorozatot, az Ocean’s Sevent. A La Manche-csatornával kezdte, majd 2014-ben első magyarként – és a világon tizenharmadikként – a japán Tsugaru-csatornát úszta át.
Két héttel ezelőtt a hawaii Molokai-csatornát győzte le: 54 km-et úszott 12 óra 5 perc alatt, amely a legjobb időnek számít a csatorna első átúszása, 1961 óta. Élete legmegerőltetőbb úszásának nevezte a zalaegerszegi sportember ezt a távot: magas hullámok, erős áramlások, és a portugál gályának nevezett medúzafaj, mely négyszer is megcsípte Attilát.
Forrás: Tompa Gábor

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. június
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat