Egerszeginfo logo

Hírek

2015.10.06

Évente milliók halnak meg gyógyítható rákban


Évente milliók halnak meg világszerte gyógyítható rákban, mert nem jutnak hozzá a szükséges műtéthez vagy sugárkezeléshez a The Lancet Oncology brit szakfolyóirat legutóbbi számában közölt adatok szerint – írja az MTI. A Bécsben tartott rákkongresszuson ismertetett adatok szerint a világszerte daganatos betegségben szenvedők háromnegyede nem részesül biztos és megfelelő sebészeti beavatkozásban.

Twitter
„Újabb becsléseink arra engednek következtetni, hogy a szegény országokban minden 20 páciens közül kevesebb mint egy, a középmezőnybe tartozó országok közül pedig mindent ötből hozzávetőlegesen egy csak úgynevezett alapműtétben részesül" – mondta Richard Sullivan, a londoni King's College professzora, az onkológiai sebészetről készült jelentést összeállító bizottság vezetője.

A sugárkezeléshez való hozzájutást vizsgáló másik bizottság úgy véli, hogy a 12 millió rákos beteg közül, aki megkaphatná, mindössze 40-60 százalék jogosult erre a kezelésre az olyan daganatos betegségek esetében, mint az emlő-, a prosztata- és a tüdőrák.

Évente mintegy 15 millió új daganatos megbetegedést tartanak számon világszerte, ez a szám becslések szerint 2030-ra elérheti a 22 milliót. A betegek 80 százalékának lenne szüksége műtétre, és legalább 60 százalékuknak sugárkezelésre.

A rákos megbetegedések számának a következő másfél évtizedben várható robbanásszerű növekedésére tekintettel "a nemzetközi közösség a jövőben nem hunyhat szemet a probléma felett" - vélte C.S. Pramesh professzor, indiai szakorvos, aki kiemelte: rendkívüli súlyos lesz a helyzet a szegény országokban, főként Fekete-Afrikában és Ázsiában, ahol a sebészeti beavatkozások iránti igény 60 százalékkal nőhet 2030-ig.

A szakemberek amiatt is aggónak, hogy kevésbé gazdag országokban megműtött páciensek olyan magas kiadásokba verik magukat, hogy elszegényednek. Negyedük lemond a kezelés folytatásáról, mert nem tudja kifizetni.

Hasonló a helyzet a sugárkezeléssel is, ahol nagyon alacsonyak a befektetések ahhoz, hogy a jelentősen növekedő igényeket ki tudják elégíteni. „Egy igen elterjedt tévhit szerint a készülékek ára olyan magas, hogy csak a gazdag országok tudják maguknak megengedni" - hangsúlyozta Rifat Atun, a Harvard amerikai egyetem tanára, aki szerint ez a befektetés valójában megtérülne.

A bizottság számításai szerint 27 millió életévet lehetne nyerni, ha 2035-ig 100 milliárd dollár (28 169 milliárd forint) fordítanak radioterápiás berendezésekre a következő években. A szegény országokban a sugárkezelések aránya rendkívül alacsony, alig éri el a tíz százalékot. Afrikában azonban még ennél is alacsonyabb: itt mintegy negyven országban egyáltalán nincsenek ilyen berendezések.
Forrás: Index

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat