Egerszeginfo logo

Hírek

2015.09.16

Mobilitási napok városunkban


Mobilitási napokat tartanak szeptember 17-től, azaz csütörtöktől Zalaegerszegen. A programmal egy 11 éve indult európai kezdeményezéshez csatlakoznak, mellyel a környezetbarát közlekedésre hívják fel a figyelmet. A rendezvény középpontjában ezúttal is az elektromos járművek állnak. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Twitter
A program csütörtökön a X. Innotech Innovációs Konferenciával kezdődik, amit az Arany Bárány Hotelben tartanak. Az érdeklődőket többek között az elektromos közlekedési lehetőségekről, a megújuló energiák felhasználásáról és a kutatás-fejlesztési irányvonalakról tájékoztatják – jelezte Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója.

Ezt követően a CIVINET, vagyis a magyar közlekedési problémákra megoldást kereső szervezet tart fórumot. Ennek részeként elektromos kerékpárokat is ki lehet majd próbálni. A rendezvénysorozat MobElitás néven szakmai fórummal folytatódik pénteken a Flex Zrínyi úti telepén. Itt a járműipar meghatározó fejlesztési irányairól szólnak – erről már Háry András főszervező, duális képzésért felelős miniszteri biztos beszélt.

Zalaegerszeg 2010-ben indította el ökováros programját, aminek részeként idén második alkalommal szervezik meg a mobilitási napokat – tájékoztatott Gecse Péter, alpolgármester.

Az érdeklődőket különböző elektromos járművekkel várják szombaton a Zala Pláza parkolójába. Lesz továbbá Forma1-es autószimulátor és bemutatkozik a Zalaegerszegi Autósport Egyesület is.
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat