Egerszeginfo logo

Hírek

2015.09.03

Zalaegerszeg legszebb konyhakertjei


Negyedik alkalommal hirdették meg idén a "Magyarország legszebb konyhakertje" nevű országos versenyt. A megmérettetéshez több mint 200 település csatlakozott, köztük Zalaegerszeg is. A zalai megyeszékhely először vesz részt a programban.
Twitter
A zsűri tagjai elsőként a Szent László utcai óvoda konyakertjét szemrevételezték. Ennek kialakításában az intézmény munkatársai mellett a gyerekek és a szülők is kivették részüket. A kertben a nagy meleg sem tett kárt, így annak terményeit ősszel az ifjú kertészekkel közösen szedik majd le.

A hét kategóriában meghirdetett versenyre a városban húszan, elsősorban magányszemélyek és intézmények neveztek. A nyolcvanéves Krizmanics László kertje a zsűri tagjait is elkápráztatta. Laci bácsi több mint 25 éve gazdálkodik, manapság már többnyire családja segítségével.

Kálmán István zsűritag szerint az általuk felkeresett kertek között akadtak olyanok, melyek országos szinten is megállják helyüket. Éppen ezért bizakodóak a verseny eredményét érintően.

A helyezéseket szeptember végén hirdetik ki. Ezen a tervek szerint részt vesz majd a program ötletgazdája, Kovács Szilvia is.
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat