Egerszeginfo logo

Hírek

2015.06.27

Eddig rosszkor mosott kezet?


Azt tanították nekünk, hogy vécézés után mossunk kezet, mert "koszosak" leszünk. Ebben persze van igazság, senkit nem beszélnének le erről a műveletről. Ám szeretnék rábeszélni önöket arra, hogy mossanak kezet azelőtt is, mielőtt bevonulnak az illemhelyre.

Twitter
Merthogy ha csak pisilésről van szó, akkor jó tudni, hogy az egészséges ember vizelete steril, maximum annyi kórokozó kerül bele, amennyi a távozás során a húgycsőből és a nemi szervek környékéről belesodródik. Csak valahogy az emberi kiválasztás termékei iránt viszolygást érzünk, és persze teljesen jogos, hogy szeretnénk úgy visszatérni a napi elfoglaltságainkhoz, hogy tudjuk, nem maradt "olyan" a kezünk, és nem nyúlunk a magunk vagy mások dolgaihoz piszkos kézzel.

Ha nagydolgunkat végezzük, akkor is automatikus utána a kézmosás. Vagy mégsem? Pár éve a Londoni Egyetem Higiénia és Trópusi Orvostudomány Fakultásának kutatói végeztek laboratóriumi vizsgálatokat Nagy-Britanniában. Begyűjtöttek 12 városban összesen 390 mintát mobiltelefonokról és kezekről.
Nos, az derült ki, hogy a kutatásban részt vevő emberek egy része csak mondta, hogy kezet mosott vécézés után, valójában nem tette meg ezt, így a kezén és a mobilján E. coli baktériumokat találtak.
Ez a kórokozó fekáliával terjed, gyomorpanaszokat, komoly ételmérgezést okozhat.

És mivel ezek a kórokozók képesek órákig életben maradni (különösen a napfénytől védett, meleg helyeken) ezért a mobiltelefonon, billentyűzeten is elvannak egy darabig. A brit vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy bár a felmérésben szereplő emberek 95%-a állította, hogy szappannal mos kezet, amikor az csak lehetséges, mégis - óriási különbség -a mobiltelefonoknak csupán 8%-a volt mentes a kórokozóktól, a vizsgált emberek 82%-ának volt a keze épp a vizsgálatkor baktériummal szennyezett. Ez csak úgy lehetséges, ha egyáltalán nem, vagy nem jól mostak kezet.

Ám a kézmosás "előtte" is legalább ennyire fontos egészségügyi szempontból. Hogy miért? Ön most épp a monitor előtt ül, a billentyűzetet és az egeret használja, vagy a tabletjén, okostelefonján olvassa ezt a cikket. Utoljára mikor takarította le ezeket? Vélhetőleg azt válaszolja magában, hogy "régen", vagy "nem is emlékszem". Márpedig ebben az esetben rossz hírem van. Ugyanis a telefonkagyló, az okos telefon, a tablet, a billentyűzet, az egér szennyezettebb mint a WC-kilincs.

Elég csupán néhány óra kézmosás nélkül, és máris akár 1000 baktérium korzózhat vígan a tenyerünkön és az ujjainkon. Aztán persze onnan rákerül a munkaeszközeinkre, egy óvatlan érintéssel pedig a szánkba, szemünkbe. Mivel vannak baktériumok, melyek akár napokig, hetekig életben maradnak és fertőznek, máris meggondolandó, hogy a férfiak jól teszik-e, ha kézmosás nélkül hozzányúlnak a becsesebb szervükhöz.

Nem vicc, tényleg el lehet kapni csúnya fertőzést így is. A nőknek egy kicsit más a helyzete, mivel csupasz kézzel nem érintik magukat pisilés közben és utána, de higgyék el, jobb a békesség.
Ha ugyanis nem mos kezet pisilés előtt, akkor férfiként és nőként is azt kockáztatja, hogy kórokozókat visz a nemi szervére vagy annak környékére, azok pedig a nedves, meleg, sötét helyen vígan szaporodni kezdenek. És persze betegségeket okozhatnak férfiaknak és nőknek egyaránt - remekül megfertőzve a partnert is.

Akik sokat utaznak tömegközlekedési eszközzel, eljárnak bevásárolni, olyan munkát végeznek, amely során tárgyakat fognak meg (és szinte minden munka ilyen), egészségügyi ellátóhelyeken, szociális intézményekben dolgoznak, azok mindenképpen szokjanak rá a rendszeres, alapos kézmosásra. Vécézés előtt is.
Forrás: Origo

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat