Egerszeginfo logo

Hírek

2012.12.30

Hogyan segíthetsz a hajléktalanokon?


A Város Mindenkié csoport 2009 augusztusában alakult olyan hajléktalan emberek és szövetségeseik részvételével, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A csoport célja, hogy lehetőséget teremtsen a hajléktalan embereknek arra, hogy kiálljanak saját méltóságukért és küzdjenek a lakhatáshoz való jogért.

Twitter
Ezért a szervezet minden tevékenységében a hajléktalan emberek vezető szerepet játszanak.
A hajléktalanság alapvető okai – a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, az alacsony bérek és nyugdíjak, a lakásfenntartási támogatás alacsony összege, vagy a szociális bérlakások hiánya – ellen nagyon nehéz egyedül tenni valamit. A Város Mindenkié csoport éppen ezen dolgozik: összefogással, a hajléktalan emberek érdekérvényesítésének erősítésével és átfogó szakmai javaslatokkal.

Már egy kis odafigyeléssel is segíthetsz!

Kemény küzdelmük ellenére azonban jelenleg is ezrek élnek az utcán a legnagyobb hidegben is, és még többen túlzsúfolt tömegszállásokon vagy ismerősöknél meghúzódva. Fontos, hogy mindannyian megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk a hajléktalan és lakhatási nehézségekkel küzdő embereknek, hiszen gyakran egy kis odafigyelés is életeket menthet.

Ezt az összeállítást hajléktalan emberek és szövetségeseik készítették el, hogy útmutatót adjanak azoknak az embereknek, akik szeretnének segíteni, de nem mindig tudják, hogy hogyan vagy nem biztosak abban, hogy mi a segítség legjobb formája.

ELŐÍTÉLETEK

- Tájékozódj a hajléktalanság és a szegénység okairól – ne a sztereotípiák alapján ítélkezz!

- Ha rossz tapasztalatod volt egy-egy hajléktalan emberrel kapcsolatban, ne gondold azt, hogy minden hajléktalan ember egyforma! Ne ítélj el mindannyiunkat egy-egy társunk tettei vagy szavai alapján!

- Ha fiatalokkal dolgozol, hívd meg A Város Mindenkié tagjait előadást tartani, beszélgetni. Csoportunk rendszeresen tart ún. rendhagyó osztályfőnöki órákat, ahol hajléktalan aktivistáink mesélnek az életükről és játékos formában mutatják be a hajléktalan emberek mindennapjai.

- Figyelj oda arra, hogyan nevezed a hajléktalan embereket! Ne hívd őket csövesnek, koldusnak, büdösnek, alkoholistának, bűnözőnek, ne tegyél egyéb bántó megjegyzéseket. Szólj rá másokra is, akik nem tisztelik a hajléktalan emberek méltóságát!

- Állj ki a hajléktalan emberek mellett, ha azt tapasztalod, hogy sérelem (erőszak, elnyomás, megaláztatás) éri őket! Ha úgy látod, hogy a hatósági személy nem megfelelő módon beszél vagy bánik a hajléktalan emberrel, menj oda és hívd fel erre a figyelmét. Minden ilyen esetben bíztasd a sértettet, hogy tegyen panaszt a rendőrségen vagy a közterület-felügyeletnél.

- Keresd meg a környezetedben azokat, akik szintén tenni akarnak a hajléktalanság ellen és lépjetek fel közösen!

- Értesítsd a hajléktalan embereket az Utcajogász programról, amely ingyenes jogi tanácsadást biztosít hajléktalan és lakhatási nehézségekkel küzdő embereknek. Az önkéntes jogászok minden pénteken 15 és 17 óra között várják a panaszosokat a Blaha Lujza téren (nyáron a téren, télen az aluljáróban).

- Ha kiadod a lakásod, mindig írj alá szerződést a bérlőkkel. Ha kérik, tedd lehetővé, hogy a bérlők hivatalosan is bejelentkezzenek. A jelenleg hatályos törvények szerint ez neked semmilyen hátránnyal nem jár („A lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg”), viszont a lakóknak sokat segíthet a bejelentett lakó- vagy tartózkodási hely munkavállalás szempontjából!

- Értesítsd hajléktalan ismerőseidet, ha tudsz valamilyen munkalehetőségről!

- Ha akad háztartási, házkörüli vagy alkalmi munka, amit nem tudsz vagy nem szeretnél magad elvégezni, kérdezd meg hajléktalan ismerőseidet, elvállalnák-e?

- Adj munkát hajléktalan embereknek és ne bocsáss el senkit csak azért, mert nincs állandó bejelentett lakcíme!

- Ha a munkatársad hajléktalan, állj ki a jogaiért és ne engedd, hogy atrocitás érje azért mert hajléktalan, vagy visszaéljenek kiszolgáltatott helyzetével

- Ne törd össze a visszaváltható üvegeket – helyezd el úgy a hulladékgyűjtő szigeteknél vagy a szemetes mellett, hogy össze tudják szedni azok, akiknek ez az egyetlen bevételi forrásuk

KÖZVETLEN SEGÍTSÉG

- Ha pénzt kér tőled valaki, a te döntésed, hogy adsz-e neki vagy sem. Mindig törekedj arra, hogy kedvesen és udvariasan válaszolj, attól függetlenül, hogy mi a válaszod.

- Támogasd a hajléktalan embereket ennivalóval és ruhával (különösen hasznos a meleg ruha, cipő, alsónemű, takaró, hálózsák és sátor).

- Ne dobj ki semmit, ami ehető és használható, hanem ajánld fel egy rászorulónak az utcán!

- Ne a kukába, hanem a kuka mellé tedd azokat az ehető, használható dolgokat, amelyekre már nincs szükséged!

- Ne adományozz használhatatlanná vált dolgokat se segélyszervezeteknek, se a hajléktalan embereknek közvetlenül! A lyukas cipőket, törött szemüvegeket, penészes pokrócokat és poloskás matracokat a hajléktalan emberek sem tudják használni.

- Vásárolj a hajléktalan embernek busz, vagy vonatjegyet, ha látod, hogy nincs rá pénze és bajban van! Nagyon hasznos segítség, ha egy hajléktalan embernek minden hónapban veszel közlekedési -bérletet.

- Ha van olyan könyved, amire már nincs szükséged, ajánld fel hajléktalan embereknek!

- Segíts a hajléktalan embereknek a holmijuk tárolásában, illetve szállításában!

- A feleslegessé vált, de üzemképes telefonodat ajándékozd egy hajléktalan embernek, hogy tudjon kapcsolatot tartani a szociális munkásokkal, az ellátó szervezetekkel, a diszpécserszolgálattal, ismerőseivel és adott esetben az alkalmi munkát adó polgárokkal.

- Időközönként töltsd fel egy hajléktalan ember telefonját a szolgáltató legkisebb tarifájával – ezzel abban segítesz neki, hogy nem veszíti el az élő telefonszámot, amely segítségével kapcsolatot tud tartani a világgal.

- Sok hajléktalan ember tart állatot. Segíts úgy, hogy az állatnak veszel ennivalót, nyakörvet, pórázt. Segíts abban is, hogy gazdája el tudja vinni az állatot az állatorvoshoz, segíts a kutya beoltásában!

Azzal is segíthetsz, ha a hajléktalan embert segíted állatának ellátásában.


KAPCSOLATTARTÁS

- Ismerkedj meg a környezetedben élő hajléktalan emberekkel, beszélgess velük, kérdez meg, hogy minden rendben van-e, szükségük van-e valamire!

- Ha valakiről nem gondolod, hogy hajléktalan, de feltűnt, hogy hosszú időn keresztül ugyanott ül, próbálj vele kapcsolatba lépni: kérdezd meg, nincs-e valami baj vagy tudsz-e segíteni valamiben!

- Hívj meg karácsonykor egy hajléktalan embert az otthonodba!

- Gondolkozz azon, mit tudsz leginkább nyújtani a hajléktalan embereknek: orvos vagy, tanár, esetleg fodrász? Ajánld fel a tudásod, szolgáltatásod!

- A környezetedben megismert hajléktalan embert évente egy-két alkalommal (pl. húsvét, karácsony, szülinap) ajándékozd meg valamivel. A jelképes ajándék is nagyon sokat jelent!


MEGELŐZÉS

- Ha tudod, hogy egy ismerősödet, rokonodat a hajléktalanság veszélye fenyegeti (pl. kilakoltatás miatt), segíts neki, tájékoztasd a segítség lehetséges formáiról!

- Ha egy ismerősöd, rokonod családon belüli erőszak áldozata, segíts neki kilépni a helyzetből, és ne várd meg, amíg elmenekül otthonról, mert sokan emiatt válnak hajléktalanná!


ÉLETMENTÉS

- Ha egy ismerősöd az utcára kerül, add meg neki a regionális Diszpécserszolgálat elérhetőségét (lásd alább), vagy hívd fel helyette és érdeklődj, hogy miben tudnak neki segíteni!

- Ha elhanyagolt, rossz állapotban lévő hajléktalan embert látsz, ne gondold rögtön, hogy részeg! Próbáld meg kideríteni, hogy nincs-e egészségügyi problémája, nem szorul-e segítségre.

- Ha sürgős egészségügyi problémával küzdő hajléktalan embert látsz, hívd ki a mentőket. Lehetőleg várd meg őket és győződj meg róla, hogy ellátják, illetve kórházba szállítják az illetőt.

- Ha krízishelyzetben látsz hajléktalan embert, hívd a regionális diszpécserszolgálatot (lásd alább)!

- Télen egy forró tea is nagyon sokat segít a hideg átvészelésében!


REGIONÁLIS DISZPÉCSERSZOLGÁLATOK

Ha egy hajléktalan ember segítségre szorul, hívd az éjjel-nappal elérhető regionális Diszpécserszolgálatot!

Budapest, Pest megye: 1/338-41-86

Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 34/511-028

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 92/323-000

Baranya, Somogy, Tolna megye: 72/233-169

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 42/504-618

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 76/485-582


Mikor hívd a diszpécsert?

• ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás)

• ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de nem tudod, milyen típusú segítségre lenne szüksége

• információra, segítségre van szükséged, mert te, családtagod, barátod, rokonod, ismerősöd hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti

• ha a környezetedben élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik)


Járj nyitott szemmel és kitárt szívvel az utcán is! Köszönjük!

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat