Zalaegerszeg első polgármesterét az 1885. május 13-i alakuló ülésen választották meg. A korabeli beszámolók szerint a jelenlévők lelkes éljenzéssel szavaztak Kovács Károlyra. A város napján a kései utódok -a hagyományoknak megfelelően- koszorút helyeztek el a politikus szobránál.
A Dísz téren pedig felavatták a megyeszékhely új köztéri alkotását. A Zalai nemes című szobrot a helyi születésű Kossuth- és Munkácsy-díjas belsőépítész, Fekete György méltatta.
A köztéri művet Farkas Ferenc, Zalaegerszegért-díjas szobrászművész másfél hónap alatt készítette. A Zalai nemes korhű ruhát visel, s kezében egy 18. századi vármegye térképet tart. A város önkormányzata uniós támogatásból mintegy 6,5 millió forintot fordított a műre, amely a helyi identitást és a lokálpatriotizmust szimbolizálja.
Rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartottak pénteken Zalaegerszegen. A rendezvényen átadták a díszpolgári címet és a Pro Urbe díjakat is.
A megjelenteket Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere köszöntötte. Mint mondta, Zalaegerszeg magabiztos város, ami abból fakad, hogy az itt élők megbecsülték az elődök munkáját.
Balaicz Zoltán polgármester ünnepi beszédében kiemelte: ahogy a múltban, úgy a jelenben is csak összefogással lehet sikeres várost építeni.

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Zalaegerszeg Díszpolgára címet. Az áprilisi közgyűlés döntése értelmében a kitüntetést ezúttal Dr. Alotti Nasri, a Zala Megyei Kórház Szívsebészetének osztályvezető főorvosa vehette át.
Ugyancsak az áprilisi közgyűlésen ítélték oda a Pro Urbe díjakat is. Ezt most Mészáros Lajos professzornak és Tombi Lajosnak, a város egykori alpolgármesterének nyújtották át.
Az ünnepségen a polgármesteri hivatal két munkatársának tevékenységét is elismerték. Idén Szakácsné Szentgróti Ágota óvodai szakreferens és Hozbor Ferenc, a számviteli osztály csoportvezetőjének teljesítménye bizonyult példaértékűnek.
Fotó: Seres Péter