Egerszeginfo logo

Hírek

2015.04.16

Megállapodást kötött Orbán Viktor és Balaicz Zoltán városunkban


Négysávos gyorsforgalmi út épül Budapesttől Zalaegerszegig 2018-ig. Bővítik az inkubátorházat, sportközpontot létesítenek, emellett pedig 10 sávos 50 méteres tanuszoda és sport-, illetve rekrációsközpont létesül – ezeket tartalmazza egyebek mellett az a stratégiai megállapodás, amelyet városunkban kötött Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Balaicz Zoltán polgármesterrel.

Twitter
Orbán Viktor a megállapodásról elmondta, az aláírást hosszas tárgyalások előzték meg. A kormány célja, hogy a városokban olyan fejlesztések történjenek, melyeknek irányát helyben határozzák meg – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve: a fejlesztési forrásokat úgy igazítják, hogy a megyei jogú városok saját forrásaikkal tudjanak gazdálkodni.

A gazdasági válság hatására a város kizárólag saját erőből nem képes boldogulni – emelte ki. Ezért ha nincs sikeres együttműködés a kormány és a város között, akkor Zalaegerszeg önerőből nem lesz dinamikus, XXI. századi város, a megállapodást az ebből a gondolatból kiinduló közös felelősség szülte – hangsúlyozta.

Zalaegerszegnek vissza kell kapaszkodnia abba a magasságba, ahol már járt – fogalmazta meg Orbán Viktor, aláhúzva: ennek egyik fontos feltétele a teljes foglalkoztatottság megteremtése a városban.

A miniszterelnök kijelentette, a fejlesztési forrásokat jó helyekre kell irányítani. Ezért a kormány 5,4 milliárd forintot fordít kórházfejlesztésre.

A megállapodás másik fontos eleme, hogy 2018-ig befejezik azt a közútfejlesztést, aminek eredményeként 2x2 sávos autóút köti majd össze a 76-os nyomvonalon a várost az M7-es autópályával. 2018 előtt pedig megkezdik annak az autópályának az építését, ami Vasvárral köti össze a várost.

A várossal megállapodtak abban, hogy 1 milliárd forintot adnak az inkubátorház bővítésére és fejlesztésére, szükség esetén pedig iparvágányt építenek a területre. A megegyezés kitért egy közös munkacsoport felállítására is, ami egy közlekedési csomópont megépítését készíti elő. Ütemezéséről később egyeztetnek.
"Ha olyan befektető érkezik, amelyik igényli a fejlesztéseket, a kormány a várost segítve, és a város helyett is helytáll majd."

Mivel Zalaegerszeg az egyetlen megyei jogú város, melyben nincs 50 méteres fedett uszoda, ezért a megállapodás értelmében 10 pályás, tanmedencés komplexumot építenek 2016-tól.

A városban emellett két fontosabb építkezést terveznek a jövőben: másfél milliárd forintért Alsóerdőn sport-, és rekreációs központot építenek, valamint munkacsoport alakul egy Mindszenty zarándokközpont építésének megtervezésére.

Az eseményen a miniszterelnök kiemelte, fontosabb autóipari beszállítók valószínűleg akkor választják Zalaegerszeget célpontjuknak, ha megvalósul a város közlekedésfejlesztése mind közúton, mind vasúton. Ha olyan befektető érkezik, amelyik igényli a fejlesztéseket, a kormány a várost segítve, és a város helyett is helytáll majd – ígérte meg.

Célunk, hogy Zalaegerszeg a jövő városa is legyen, ezt szolgálja ez a megállapodás is – hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester.

A fő fejlesztési törekvések közé sorolta a közlekedési infrastruktúra állapotának fejlesztését – a közúti és vasútépítést -, valamint a gazdaságfejlesztést. Elindítják az iparfejlesztést, és a kormány segítséget nyújt az északi ipari park fejlesztéséhez is.

A szerződés értelmében a tudományos és technológiai park címet az országban elsőként elnyert északi ipari parkban új ütemmel bővülhet az inkubátorház, új csarnokok létesülhetnek, továbbá kutatásfejlesztési és innovációs bázis létrehozását is tervezik.

A szakemberképzés fontossága miatt a város tervezi a duális felsőoktatási-, és szakképző központ fejlesztését. Célunk itthon tartani illetve, hazahozni a fiatalokat - hangsúlyozta a polgármester. Balaicz Zoltán elmondta, korszerű közúti, vasúti, kerékpáros, gyalogos és közösségi közlekedési csomópontot is szeretnének megvalósítani.

A kormány támogatása elengedhetetlen a város további fejlődéséhez – emelte ki, hozzátéve, a célért az önkormányzatnak is sokat kell dolgoznia. A most aláírt szerződéssel új korszak köszönt a városra - zárta szavait a polgármester.

Forrás: Fidesz.hu

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat