Egerszeginfo logo

Hírek

2015.03.30

Új Esély - Pályázatot nyert Zalaegerszeg önkormányzata


Pályázatot nyert a város önkormányzata. Az Új Esély nevű projekt a zalaegerszegi járás településeinek nyújt segítséget esélyegyenlőségi programjaik összehangolásához, mintegy 30 millió forintból. A megyeszékhelyen az elmúlt hónapokban több, az esélyegyenlőség megteremtését célzó program is megvalósult.
Twitter
Ezért Zalaegerszeg vállalta, hogy koordinációs tevékenységével támogatja a projektet. Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón azt is kiemelte: ez a kezdeményezés a város számára is hasznos lesz.

Zalaegerszeg Járáshoz összesen 84 település tartozik. Közülük 55-en csatlakoztak a projekthez, amelynek legfőbb célja, hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget, valamint elősegítse a társadalmi felzárkóztatást.

A program megvalósításába a helyi közösségeket, civil szervezeteket és szakembereket is bevonják. Segítségükkel több kutatást is indítanak, melyek az elsődleges munkaerőpiacra való visszakerülést célozzák.

A résztvevő települések számára 6 alkalommal felzárkóztatási kerekasztalt szerveznek. Ezek témáit a helyi igények szerint állították össze. Így lesz majd fórum a településmenedzsmentről, a helyi civilszervezetekről és a hátrányos helyzetű rétegek integrálásáról is.

Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat