Egerszeginfo logo

Hírek

2015.03.06

Építményadó és Strand


38 napirendi pontot tárgyalt csütörtöki ülésén a város közgyűlése. A legfontosabb döntésekről péntek délelőtt tájékoztatták az újságírókat a város vezetői. Ezek alapján felújítják és újra nyítják a városi strandot, de bevezetik az építményadót is.

Twitter
Újra nyit a városi strand

A közgyűlés elfogadta az új adónem bevezetésének koncepcióját. Emellett további, a lakosságot is érintő kérdésekben született döntés. Ilyen például a városi strand újranyitásának lehetősége. A rossz állapotban lévő létesítmény felújítási munkálatai még az idén elkezdődnek. Ezután a szolgáltatásokat fokozatosan vehetik majd igénybe a zalaegerszegiek. Video

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy április elsejei hatállyal létrehozzák a Közgyűjteményi és Közművelődési Gazdasági Ellátó Szervezetet. Erre az országgyűlés által elfogadott törvény kötelezi a helyhatóságokat.

Elfogadták az építményadó koncepcióját

Megkülönböztetett figyelem kísérte az új helyi adónem koncepciójának vitáját a közgyűlés csütörtöki ülésén. A képviselők közel másfél órás vita után 14 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést. Video

A stabilizációs törvény értelmében valamennyi megyei jogú városnak szigorúan kell terveznie pénzügyi határait. Ez azt jelenti, hogy költségvetésüket csak működési hitel és működési hiány nélkül fogadhatják el. Mint ismert, az idei tervezésekor 1.8 milliárdos hiánnyal kellett szembenéznie Zalaegerszeg vezetésének. Az eddigi megtett konszolidációs lépések ellenére elkerülhetetlen egy új adónem bevezetése - mondta Balaicz Zoltán polgármester.
A közgyűlésen elhangzott: ha nem sikerül rendezni a helyzetet, az kormányzati beavatkozást vonhat maga után. A polgármester hozzátette: az önkormányzatnak önerőből, a helyi gazdaság erősítésével kell megoldania a problémát.

Forrás: Városi portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat