Egerszeginfo logo

Hírek

2015.03.02

Vigyázat – új traffipaxok az utakon


Az év végéig 365 új fixen telepített, illetve 160 szállítható kamerát állít üzembe a magyar rendőrség – számolt be a Police.hu. Az új közlekedési ellenőrzési rendszert egyelőre még csak tesztelik, az első csekkeket márciusban tervezik kiküldeni.

Twitter

Az újfajta készülékek nem csak a gépjárművek sebességének mérésére lesznek alkalmasak, hanem ellenőrizni fogják a fényjelző készülékek jelzéseire és a vasúti átjárón történő áthaladásra vonatkozó előírások megtartását, az autóbusz forgalmi sávok és a leállósávok igénybevételét, valamint a biztonsági öv használatát is. Képesek lesznek észlelni a behajtási tilalom megszegését, a záróvonal átlépését és azt is, hogyha a közlekedők a kötelező haladási irányra vonatkozó előírásokat szegik meg.

A rendőrök azt is látni fogják, ha a gépjárművet körözik, lejárt a műszaki érvényessége vagy nincs érvényben kötelező biztosítása.

A jelenlegi ellenőrzési rendszer továbbfejlesztésére a hatóságok szerint azért van szükség, mert a közlekedés biztonsága így javítható a leghatékonyabban. Az elképzelések szerint 2016 elejétől már csak elvétve találni majd olyan kritikus közúti csomópontot az országban, ahol egy szabályszegés rejtve marad a rendőrség figyelő kameraszemei elől.

Azonban a rendszer több ponton is aggályosnak tűnik. Az egyik ilyen pont, hogy a rögzítésre került képfelvétel azonnal elküldésre kerül az arra kijelölt hatóság részére, vagyis a helyszínen tartózkodó hivatalos személynek nincs mérlegelési lehetősége. Így például, ha a gépjármű vezető egy váratlan baleset, akadály miatt kényszerül hirtelen – szabálytalan – sávváltásra, az a körülményektől függetlenül büntetésre számíthat, hacsak nincs olyan szerencséje, hogy a felvétele(ke)n látszik az az objektív körülmény, ami a „szabályszegést” indokolta.

A rendőrség válasza, hogy a jogsértő az ilyen, illetve az ehhez hasonló esetekben ún. bizonyítási eljárást kezdeményezhet, ahol a hatóságoknak kell minden kétséget kizáróan bizonyítania az egyértelmű szabályszegést. Az is segíti az autósokat, hogy a fixen telepített kamerákat előjelzik, míg a mobil készülékeket csak látható helyen állítják fel – nem „bújnak” majd el velük. Továbbá azt is ígérik, hogy olyan helyeken, ahol elkerülhetetlen adott szabálysértés, nem fognak direkt ellenőrzéseket folytatni.

Az ún. VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt uniós és hazai forrásokat is felhasznál, összértéke több milliárd forint.

Forrás: For Signo

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. december
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat