Egerszeginfo logo

Hírek

2015.01.10

Magára vallott a tanú


- Ugye tisztában van azzal, hogy Ön most saját magát vádolta meg? - kérdezte a tárgyalóteremben dr. Sorok Norbert bíró egy költségvetési csalási büntetőügyben  tanúként beidézett, s meghallgatott fiatalembertől.  A vád szerint az ügyben  vádlottként szereplő nő két internetes aukciós portálon is értékesített ingóságokat 2009-2010-ben. 2009-ben összesen 2.308 terméken adott túl, melyből 6.484.264 Ft. bevétele származott.

Twitter
2010-ben pedig 2.047 terméket adott el, 8.390.419 Ft ellenében. Ezek az összegek meghaladták az adómentes értékhatárt, ezért a vádlottat bevétele után adófizetési kötelezettség - a számítások szerint csaknem 8 millió Ft - terhelte, ám ő ennek nem teljes körűen tett eleget.  A tárgyalásra a vádlott mellett két tanút is idéztek, közülük az egyik meglepő vallomást tett a tanúk padján.

A bíróság még tavaly tavasszal kezdte tárgyalni az ügyet, melyben a vádlott meghallgatása során vallomásában részletezte: az aukciós portálon két felhasználói neve is volt, melyek közül az egyiket jóhiszeműen átadta barátnője férjének, akinek korábbi regisztrációs kódját  trágár megnyilvánulásai miatt zárolta a portál. 
Attól a pillanattól kezdve a nő kódjait kizárólag a barátnő férje használta. A vádlott elismerte: a regisztrációt ő végezte, a felhasználónév az ő neve volt, azon folyt a netes kereskedés, de ő csupán annyiban vett részt ebben, hogy az első - pontosabban meg nem nevezett - időszakban a férfi közlése alapján ő utalta át az értékesítési jutalékokat a portál üzemeltetőjének. Ezen összegeket mindig megkapta a tanútól, illetve annak feleségétől utalással vagy készpénzben. Bár vallomásából nem volt egyértelmű, hogy tudatában volt-e adófizetési kötelezettségének, tény: könyvelő segítségével adóbevallást is készített, melyben feltüntetett az eladásból befolyó - igaz, a vád tárgyát képező összegnél kevesebb - összeget is.
A bíró azon kérdésére, hogy ezt eddig miért nem mondta el, annyit felelt: nem gondolta, hogy ebből ekkora dolog lesz.

A járásbíróság tanúként hallgatta meg a perben a vádlott barátnőjének férjét, aki a vádlott szerint az az egyik felhasználónéven értekesítette az árukat. A tanú vallomása során megerősítette a vádlott szavait, elismerte az általa elmondottakat, melynek tükrében  dr. Sorok Norbert bíró figyelmeztette, hogy vallomása saját magára nézve terhelő lehet, az elhangzottak alapján önmagát vádolja meg bűncselekmény elkövetésével, s nem köteles vallomást tenni.  A férfi tudomásul véve az elmondottakat folytatta a vallomástételt, melynek során hangsúlyozta: ő és a vádlott is az előírásoknak megfelelően készíttettek bevallást, s a közös könyvelőjük rendelkezésére bocsátottak minden adatot. Úgy vélte, a könyvelő rosszul könyvelte le a tételeket, s ezért is végzett a vádlott és ő is korábban önrevíziót.

Ezt követően a bíróság további szakértői vizsgálatokat rendelt el, amelyek azt voltak hivatottak bizonyítani, hogy ki, mikor, milyen felhasználónévvel, milyen IP-cím alatt, s honnan jelentkezett be a portálra. Ezen adatok birtokában 2015. január 9. napján az ügyész ejtette a költségvetési csalás bűntette vádat a nővel szemben. A bizonyítékok alátámasztották az általa elmondottakat, a rendelkezésre álló kimutatások, illetve adatok alapján a nő nevében használt kód alatt mintegy 145.000 Ft bevétel keletkezett, mely után eleget tett az adófizetési kötelezettségének.

A bíróság indokoltnak ítélte a vád elejtésének indítványát, így a vádlottal szemben megszüntette az eljárást. A döntés jogerős.

A tanú ellen büntetőeljárás indult, már kihallgatták gyanúsítottként.

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat