Egerszeginfo logo

Hírek

2015.01.02

Követendő "útdíj"?


Amíg a Budapest környékiek pro-és kontra érvelnek a médiák szinezete függvényében a január 1-től bevezetett útdíjak mellett és ellene, addig útdíjat vezettek be a komlói társasházakban. Ez pedig nem újévi kacsa. Érdekes és követendő példa lehetne?

Twitter
Úgy látszik 2015 az útdíjak éve lesz, és már nemcsak az autósokat sarcolják meg, hanem a gyalogosokat is. Komlón legalábbis kiépítettek egy forradalmian új beléptetőrendszert, melyben a tízemeletes társasházak lakói csak telefonhívással tudják elindítani a liftet.

A Népszabadság azt írja, hogy a lifthasználatot korlátozó megoldást hét társasházában vezették be, és az volt a céljuk, hogy a közös költséggel tartozó lakókat fizetésre ösztönözzék. A hét lift átépítése 700 ezer forintba került, de a befektetés máris sokszorosan megtérült: 4 millió forintnyi tartozást sikerült beszedni.

A zseniális találmányt egy komlói cég tulajdonosa, Pap Zoltán fejlesztette ki, és szabadalmaztatta is az ötletét. A liftvezérlő rendszer azonosítani tudja a telefonszámokat, és ha egy adós hívja fel az indításhoz használt számot, nem indul el.

Budaházy György, a szövetkezet vezetője a lapnak elmondta, hogy  az adósságot felhalmozók nagy része valószínűleg azért nem fizeti a rezsit, mert nem lát esélyt a lakás megtartására. Hozzátette, a liftes módszer bevezetése után főleg a felső szintek lakói rendezték a tartozásukat.

Visszatérve az igazi útdíjra, a "fantasztikus" zalai infrastrukturának köszönhetően csak az M-7-es szakaszán kell fizetni az alábbi térkép szerint.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblákkal segíti az autósokat, a táblázási munkák folyamatosan zajlanak. A tájékoztató táblák az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek majd arra, hogy mekkora távolságot követően következik a fizetős autópálya szakasz. Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről az arra való ráhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomóponton keresztül elhagyhatják az autóutat.

2015. január elsejétől a mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén bármely megyére - Nógrád, Jász- Nagykun-Szolnok és Békés megye  kivételével, ahol nincs díjköteles gyorsforgalmi hálózat - megvásárolható a megyei matrica.  A korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok (7 fő feletti mikrobuszokra, utánfutókra érvényes matricák) a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatain, a határátkelőknél meglévő viszonteladói értékesítési pontokon, az ematrica.autopalya.hu weboldalon, valamint a további viszonteladók jelentős részénél, így a Mol, Shell, Agip töltőállomásokon. A részletekről december 31-től tájékozódjon a nemzetiutdij.hu oldalon.

Február elsejétől minden eddig megszokott értékesítési ponton és mobiltelefonon (applikáción keresztül vagy sms-ben) is meg lehet majd vásárolni az új matricákat.

Türelmi idő is segíti a közlekedőket, hogy megszokják, egy adott megyében mely szakaszokon érvényes a megyei matrica. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 Ft) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak. A 2014. december 31-e előtt vásárolt heti (10 napos) és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek.

Január elsejétől az új területi alapú megyei matricák olcsóbb, gyorsabb, biztonságosabb autózást kínálnak a hazai gyorsforgalmi úthálózaton közlekedőknek, de javasolt indulás előtt tájékozódni a tervezett útvonal fizetős szakaszairól.

Forrás: Index

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. március
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat