Egerszeginfo logo

Hírek

2014.10.29

Kihirdették a Virágos Zalaegerszegért pályázat eredményeit


Városunkban 11. alkalommal hirdettek eredményt a Virágos Zalaegerszegért pályázaton résztvevők között. Az idei évben 60 pályázat érkezett a hat kategóriában meghirdetett versenyre. A díjazottaknak összességében 800 ezer Ft értékű növényvásárlási utalványt nyertek és vehettek át a dísztermi ünnepélyes eseményen.

Twitter
Péntek Gabriella köszöntője után Balaicz Zoltán polgármester méltatta a Virágos Zalaegerszegért mozgalmat. Elmondta, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városgazdálkodási Kft. 2014. évben 11. alkalommal hirdette meg a Virágos Zalaegerszegért pályázatot. Az Önkormányzat a nyereményeket - Közgyűlési döntése alapján - az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap terhére biztosítja. Az összesen 800 eFt-ot növényvásárlási utalvány formájában vehetnek át a díjazottak.

A pályázat célja:

- kulturált, környezetbarát, vendégváró településkép kialakításának elősegítése,

- környezetünk esztétikus megjelenítése, növényekkel történő díszítése,

- a közterületek, utcák, épületek, intézmények virágosítása,

- növénykiültetések a lakosság bevonásával, részvételével.

A város lakossága, intézményei, vállalkozásai – szépítő munkájukkal javítják településünk jó hírét, az ott élők életminőségét, elősegítik a közízlés, az igényes lakókörnyezet kialakítását, a közös értékek védelmét, növelését.  Cél, hogy városunkra ismét az 1830-as évek "virágos Zalaegerszeg" jelzője legyen jellemző, ami segítheti az idegenforgalom növekedését is. Balaicz Zoltán polgármester zárszavában megköszönte minden megjelent és díjazott munkáját.

Ezt követően Horváth István a Városgazdálkodási Kft ügyvezetője ismertette a 2014. évi pályázatok eredményeit:

A helyi versenyt a Virágos Magyarországért mozgalommal összhangban írják ki minden évben, amely több mint egy évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye.

Az idei verseny adatai:
A versenyre 60 nevezés érkezett.
A nevezések a kiírásnak megfelelő kategóriánként a következők:

Kereskedelmi és ipari telephelyek: 5 db
Intézmények: 11 db
Családi házak : 11 db
Társasházak: 29 db
Egyedi 1 db
Szomszéd kertje 3 db

Ezt követően a polgármester és ügyvezető urak átadták a díjakat.


A Zalavíz Zrt. Nagy András vezérigazgató képviseletében környezetvédelmi különdíjban részesült.

1. Kereskedelmi és ipari telephelyek kategóriában:

III. helyezett: Betli Panzió
II. Reininghaus Étterem
I. Gömby Hobby Kreatív Kézműves Bolt

2. Intézmények kategóriában:

Környezettudatos nevelési különdíjban részesültek:

Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Székhelye
Zalaegerszegi Egyesületi Bölcsödék, Napsugár Bölcsöde
Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda, Szivárvány téri Tagóvoda
III. helyezett :Zrínyi Miklós Gimnázium
II. Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda, Kis utcai Tagóvoda
I. Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola

3. Családi házak kategória:

Kertépítészeti különdíjban részesültek:

Gergely László Platán sor 17/A.
Remy Martin Újhegyi u. 30/C.
III. helyezett: Nemes Gézáné Szilágyi E. u. 8/A .
II. Tóth Géza Nyerges u. 2.
I. Kocsis István Várberki u. 12/A.

4. Társasházak kategória:

Különdíjazottak:

Borostyán Lakópark II. Borostyán sor 20.
Zalaegerszeg Vajda Lajos u. 28-30.
Társasház Zalaegerszeg, Május 1. u. 1. személyes elismerésben részesült Tóth Erzsébet és Kiss Lajos
III. helyezett Landorhegyi 15.
II. Csutor I. u. 1.
I. Zalaegerszeg Göcseji Pataki F. u. 7.

Egyedi díjazásban részesült Horváth József, Horváth Józsefné a Jánkahegyi kápolna környezetének szebbé tételéért.

5. Szomszéd kertje

2013. évtől nem csak saját kertjüket, környezetüket nevezhették be a pályázatra a városlakók, hanem, szomszédjuk, családtagjuk, barátjuk vagy akár egy ismeretlen, ám
szépen gondozott, ápolt, virágosított kertet, társasházat, éttermet vagy intézményt is.

Javasolt kertek és díjazottak:

PYLON-94 Kft.
Zala Plaza
Somogyi Árpád, Somogyi Ágnes
Boda László

Az idei évben sajnálatos módon minden pályázat nem került a díjazottak körébe, de a jelentkezők munkájukat megköszönve, a környezetük szépítése érdekében növényvásárlási utalvánnyal jutalmazzák őket, amelyről előzetesen kaptak értesítést, de a sajtón keresztül ezúton ismételten gratulálnak.

Kérték a résztvevőket, hogy a környezetszépítő tevékenységét a későbbiekben is folytassák, illetve a jövőben is vegyenek részt a „Virágos Zalaegerszegért” akcióban.

Tekintsék meg az eseményről készült fotógalériánkat is!
Forrás: For Signo

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. december
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat