Egerszeginfo logo

Hírek

2014.10.27

Köszönetnyilvánítás vacsoraesten


A FIDESZ Zalaegerszegi Szervezete vacsoraesten mondott köszönetet annak a több mint 500 embernek, aki bármilyen módon segítette az önkormányzati választási kampányt. A rendezvényen köszönetet mondtak az aláírásgyűjtőknek, a szavazóköri delegáltaknak, az ajánlóknak, a telefonos akcióban részt vevőknek, az önkénteseknek, a tanácsadóknak, a kampánystáb tagoknak, és minden olyan párttagnak, vagy szimpatizánsnak.

Twitter
Ők, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az október 12-i választáson közel 64 százalékos eredményt elérve Zalaegerszeg rendszerváltoztatás utáni történetének legjobb eredményét érte el, a 23 megyei jogú város közül pedig a harmadik legjobb helyen zártak.

A köszönetnyilvánító vacsoraesten beszédet mondott:

-         Bali Zoltán kampányfőnök (önkormányzati képviselő, a Gazdasági Bizottság elnöke)

-         Vigh László országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes (a FIDESZ zalaegerszegi választókerületi elnöke)

-         Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője

-         Lázár Kiss Barna András, az erdélyi Barót Város polgármestere

-         Fabio Gentile, olaszországi testvérpártunk, a FORZA ITALIA regionális kampányfőnöke (testvérvárosunk, Gorizia közgyűlési elnöke)

-         Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere

 

Örömüket fejezték ki, hogy Zalaegerszegen egy ilyen nagy létszámú, összetartó és eredményes politikai közösség dolgozik a városért.
Forrás: Balaicz Zoltán

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. december
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat